Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1926

51 3. Személy ügyek 1926—27. Kassai Lajos igazgató, tb. kanonok 40 évi, az ifjúság mély szeretetétől áthatott, érdemekben gazdag munka után nyugalomba vonulván, helyébe igazgatónak Dr. Jénáki Ferenc Tg.-Sácuesc-i róm. kath. főgimnáziumi tanárt nevezték ki. Kozma Géza ének- és tornatanár február 8-án állásáról lemon­dott. Az ének- és zenekar vezetésével Domokos Pál Péter tanítóképzői tanárt bízták meg. A rajzot Zsögön Zoltán tanítóképzői tanár tanította. A tornatanitást Buszek Gyula íőgimn. tanár vette át. A román nyelvet és az elméleti éne­ket az 1-—IV. osztályokban Ganea Carol mint kisegítő tanár tanította, a felsőbb osztályokban pedig Dr Boga Lajos adta elő az ének elméleti részét. Pupp András nyugalmazott tanár életének 74, s nyu­galomba vonulásának 16. évében január 7-én elhunyt. A tanári testület és az ifjúság nevében az elhunyt tanár sírjá­nál Antal Áron íőgimn. tanár tartott gyászbeszédet. Az 1927—28 tanévb n a főtanhatóság Pulchard János absolvens tanárjelöltet szeptember 1-től kezdve óraadónak nevezte ki. Hasonlóképen óraadói minőségben tanítottak, minta múlt évben, Zsögön Zoltán tanítóképzői tanár, Domo­kos Pál Péter tanítóképzői tanár és Ganea Károly. Dr. Jénáki Ferenc igazgatót a közoktatásügyi miniszter, mert beirt pár csángó eredetű tanulót, akiknek neve románosan hangzott ugyan, de akik római katholikus vallásuak voltak, 1928 jan. 24-én állásától táviratilag felfüggesztette. Az intézet vezeté­sével h. igazgatói minőségben Mayer János főgimnáziumi tanárt bízták meg. 1928—99. A tanév kezdetén Dr. Jénáki Ferenc igazgató állásáról lemondott; az egyházi főhatóság őt a bra§ovi főgim­náziumhoz nevezte ki hittanárnak. Helyettes tanárok lettek: Veégh Sándor absolvált tanárjelölt, aki a román és francia nyelvet adta elő; Rozsnyai Béla pedig az éneket és rajzot tanította. 1928 december hó 1-én az egyházi főhatóság az inté­zet végleges igazgatójává Papp János Tg.-Sácuesc-i római kath. főgimnáziumi tanárt nevezte ki. A minisztérium ezt a kinevezést 6482—1929 szám alatt approbálta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom