Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1920

A jövő tanévre tudni kell a következőket: 1. Az intézetben első sorban az alapífványos növendékek nyernek elhelyezést. Azonkívül mintegy 100 fizető növendéket veszünk föl. 2. Az ellátási díjra vonatkozólag arra fogunk törekedni, hogy a mennyiben a piaci árak kedvező alakulata megengedi, a jelen tanévihez képest azt csökkentsük. A díjak pontos nagy­ságáról azonban csak augusztus vége felé tudjuk a szülőket értesíteni. 3. Azok a szülőké akik fiaikat az intézetben akarják el­helyezni (ez vonatkozik az alapítványos növendékekre is) ezt a szándékukat legkésőbb augusztus 15 ig jelentsék be a finevelő intézet igazgatóságánál. A fölvételről az igazgatóság a szülőt értesíti s ugyanakkor úgy a drágasági pótlék nagyságáról, mint egyéb szükséges tudnivalóról értesítést küld. 4. Azok a tanulók, akik a megüresedett alapítványok vala­melyikére pályáznak, folyamodványukat Püspök úr őnagyméltó- ságához címezve és legutolsó iskolai bizonyítványukat, szegény­ségi bizonyítványt, családi alapítványnál a vérrokonságot, vagy más igényt feltüntető kimutatást mellékelve, július 10 ig nyújtsák be a finevelö-intézet igazgatóságánál. Kimutatás a finevelő-intézet és internátus alapítványainak és alapjainak vagyonáról. Az alapi t v á n y <V alaptőkéje <v | sorszáma c­QJ (/) vy N <V 5 > aj «v címe érték­papírokban takarékbetét­b en. esetleg készpénzben I j évi jövedelrr évi kiadása álladék 1921 j únius 1-én 1 1912 I mets kanonok-féle alapítvány 1300 49'17 _ _ 1 34917 2 1913 lntemátusi épület fenntartási alap — 6543-49 — — 6543-49 3 1919 Finevelő intézet épület fenntartási alapja _ 8 607-76 _ 8607-76 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom