Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1910

dékozta. S befejezésül valamennyiüknek további szíves tá­mogatásába ajánlotta az új intézeteket. Ezután dr. Gopcsa László, a miniszter képviselője mon­dotta el a következő beszédet: Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség ! Engem ért a megtiszteltetés, hogy gróf Zichy János m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő Nagyméltósága képviseletében itt megjelenjek. A legnagyobb örömmel és készséggel teljesítem magas Megbízóm parancsát, jelezve, hogyha nem is részesülhettem volna a megtisztelő megbízatásban, akkor sem jöttem volna ide hivatlan. Mert hívott volna engem ide a magyar tanügy iránt mindenkor érzett meleg érdeklődésem, de mint az erdélyi ré­szek szülöttét, hívott volna engem ide a szülőföld szeretete is. A miniszter űr ő Nagyméltósága megbízott en­gem azzal, hogy őszinte üdvözletét tolmácsoljam az itt megjelent ünneplő közönségnek, de megbízott azzal is, hogy köszönetét fejezzem ki mindazoknak, akik ezen intézménynek létesítéséhez erkölcsi és anyagi támogatásukkal hozzájárultak. De köszöntőm az intézet érdemes tanári testületét és a tanuló ifjú­ságot is azzal a kijelentéssel, hogy ezt, a voltaképen a XVII. század második felében létesült tanintézetet internátusával együtt Megbízóm továbbra is jóakaratu támogatásában kívánja részesíteni. És ha most itt körülnézek, látom szépen dísz­leni ezt az új épületet. Köszönet a tervezőknek és az építkezés munkájában résztvetteknek. Azt is lá­tom, hogy ez a díszes épület erős ! Azt hallottam vagy olvastam valahol, hogy az erdélyrészi székely, ha házat épít, felmetszi karját és 112

Next

/
Oldalképek
Tartalom