Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1909

49 hódolatukat Nagyasszonyunknak, május Királynéjának. A kis ünnepség programmja naponkint ez volt : 1. Mária ének. 2. Egyik avatott kongregánista rövid beszédet mon­dott a bőid. Szűzről. 3. Mária ének. 3. Egy kisebb növen­dék (nem kongregánista is) szavalt a bőid. Szűzről. 5. Lorettói litánia és esti imádság. 6. Mária ének a finevelő intézet udvarán. Mindkét kongregáció tagjai minden hó­nap első vasárnapján közösen járultak a sz. áldozáshoz. A sz. gyónás gyakoribb végzésében nagy segítsé­gükre voltak a sz. Ferencrendi atyák, Kovács András ta- nítóképezdei tanár és Hollanda János s. lelkész urak. Hálás köszönet nekik ! A kongregánisták azonban követve az Úr Jézus azon szavait: „Úgy világoskodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék Atyá­tokat, ki mennyekben vagyon“, nem elégedtek meg azzal, hogy kápolnájukban vagy az intézet falai közt hódoljanak a hold. Szűznek, hanem kiléptek a nagy nyilvánosság elé is, hogy példájukkal mások szívét is Mária tiszteletére és szeretetére lobbantsák. Dec. 8-án, a bőid. Szűz szeplőtelen fogantatása ün­nepén, mint az előző évben is, ünnepélyes sz. mise volt a kegytemplomban, mely alatt a kongregánisták a sz. áldo­záshoz járultak és megújították fogadalmukat. Január 22-én ünnepéllyel egybekötött színielőadást rendeztek, melynek műsorát itt adjuk : „AndanteCantabile“, vonós négyes; „Boldogasszony Anyánk“ Tárkányitól, szavalat; „Szent Szűz Anya“, duett zenekísérettel; „Egy kép van,“ tenor solo, férfi és zenekarral; „Morus Tamás“ történelmi színmű négy felvonásban Ney K.-tól. A sze­replők fáradozását kiválóan szép anyagi és erkölcsi siker koronázta. Tekintettel arra, hogy a kongregáció a gimnázium­nak Csíkszeredába való áthelyezése folytán elhagyja a kegy­helyet, ho! 1730-ban a sz. Ferencrendi atyák buzgósága meg­alapította és fenntartotta, nagy búcsú ünnepségeket ren­deztek a kongregánisták május 15-én, pünkösd napján, melyeknek sorrendje ez volt: D. e. fél 10 órakor a fine- velö intézet kápolnájában szentséges énekes mise, mely alatt a megjelent régi tagok nagy számban járultak a sz. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom