Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1906
23 Pogány fővel“. Lajos nem akar vérontással szerezni magának „örökös nevet“, de mivel Tuardius nem akarja elismerni az ő jussát a trónhoz, nem akarja meghajtani a király előtt „kevély szarvait“, azért kénytelen volt ellene indulni. Bebek kijelenti, hogy a király haragja méltó, mert „nem mindenkor illik zabolyára szoritni a haragot“. Jelenti, hogy a fegyveres nép várja a király parancsát, hogy megrohanja a várost és azt elfoglalva megbüntesse Tuardiust „pár- tolkodásáért“. Örömmel fogott fegyvert királyáért s örömmel halna is érte. A király dicséri Bebek hűségét és jutalmat igér neki, „de előbb halyon meg Tuardius cinkus társaival“. A város elfoglalását Bebekre és Zápolyára bizza. Zápolya a kegyességet ajánlja urának s azt tanácsolja, hogy próbálják meg a népet, amely nem szereti Tuardiust, a maguk pártjára hódítani, s így nyitva az út vérontás nélkül a városba. Egyúttal kéri, hogy Tuardiust is szólítsa fel hódolatra. Szétsi és Gileti ellenzik e tervet. Lajos a tanácsot megfogadja és Kon- kolit követül küldi, hogy parancsolja meg Tuardius- nak és népének, hogy „a békeségre édesegyen“. Adja át országát békésen, mert hanem „készülhet a mészárszékre“ s „le törleti a föld hátáról mindenestül hogy se hire se hamva ne maradgyon a Pogánynak“. S ha a város hajlandó a békére, megenged neki. A követ eltávozása után meghagyja Zápolyának és Bebeknek, hogy szólitsák fegyverre a vitézeket (sc. 1.). Szétsi és Gileti panaszkodnak a sorsra, amely mostohán bánik velük. Irigykednek Zápolyára és Bebekre és Szétsi esküszik a „mendergő csattogó pattogó egekre“, hogy rossz hírbe keríti mind a kettőt. Gileti óvatosságra inti, nehogy valami bajuk történjék. Elhatározzák, hogy Lajos királlyal s a sereggel elhitetik, hogy a
