Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1905
155 Balog József tanár tételével »Az oltári szentségről szóló tan kifejtése a téves tanokkal szemben“ három dolgozat foglalkozott, 10 K. pályadíjat nyert Balázs Lajos VIII o. t., 5—5 korona szorgalmi díjat Kádár Ferenc elnök és Gál István VIII. o. t. Kassai Lajos tanár Vörösmarty költészetének méltatására tűzött ki 10 K-t, a pályadíj Balogh Ignác Vili. o. tanulóé lett. Ugyanő Balázs Lajos VIII. o. t. szép szabad előadását 10 K-ával jutalmazta. Király Henrik dr. algebrai és geometriai zárt helyi dolgozatot adott fel; több pályázó közűi Vaszi Sándor VI- o. t. kapta az 5 K pályadíjat. Balló István dr. vezető tanár Szamosközi István latin történelmi munkájából Báthory Endre bibornok és erdélyi fejedelem halálát adta fel fordításra, a két versenyző közűi Kádár Ferenc elnöké lett az 5 K. pályadíj A legsikerültebb szabad előadásra kitűzött 5 K. pályadíjat Bene Gyula Vili. o. t. nyelte el. Az Önképzőkör részéről 3 tétel volt: a) A hő hatása a légnemű testekre, díja 10 K, két pályázó közűi nyertes Ferencz Sándor VIII. o. t. b) A Toldi-monda, 10 K. Pályadíjat kapott Kádár Ferenc elnök, c) A nyári kirándulások, 5 K. Ezt is Kádár Ferenc nyerte meg, ki az összes díjaknak csaknem felét vitte el. Fogadják Ferencz Gyula, Dobos Ferenc dr, Erőss József, Iványi Antal, Balog József, Kassai Lajos és Király Henrik dr. tanárok szives adományukért az Önképzőkör hálás köszönetét. A kör Kádár Ferenc elnököt, ki csaknem minden gyűlésén felolvasott, szavalt, vagy előadást tartott s fáradhatatlan munkásságot fejtett ki, 20 K-nával, buzgó tiszttársait Balázs Lajos főjegyzőt és Vass Jenő titkárt 10—10 koronával, Sándor Balázs pénztárost 5 koronával jutalmazta meg. A gyűléseken többször megjelentek az igazgató s a tanárikar egyes tagjai. A kör járatta a Képes Folyóiratot, Magyar Szemlét, Tanulók Lapját és Zászlónkat (2 péld).