Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1903
61 síteni, támogatni, összefüggőleg kisérni; másképpen ez többféle fejű, csodálatos, alaktalan test lenne“ (Felix Bobertag Geschichte Des Romans 8. old.) Kisértsük meg ezen idézet által keletkezett gondolat bővebb kifejtését. Legyen a jó regényben a főcselekmény olyan, mint az emberi testen a fej, az epizódok, mint a végtagok. Valamint a fő, a lélek székhelye, a fejbe vannak elhelyezve a legbecsesebb érzékeinek; ép úgy magában a főcselekményben legyen benne a regény lelkét képező eszme és legyenek benne a kifejletre szükséges elemek. Valamint a látás, hallás, szaglás és ízlés gyakran akaratunk ellenére is szolgáltatják a kellemetlen külbehatásokat, ép úgy a főcselekményben rejlő összeütközés az epizódoktól függetlenül is érvényesüljön. A milyen nagy baj volna, ha az embert, mint valami bomlott automobilt, akarata ellenére vinnék végtagjai oda a hová menni nem akar; ép olyan nagy hiba az, midőn a regényíró tervszerű elrendezés nélkül, csupán képzelete által vezéreltetve halmozza az epizódokat, mind több befolyást ad ezeknek a főcselekményre, inig végre elnyomják a főcselekményt, megbontják az egységet és a regényt lazává teszik. Önkénytelenül felmerülhet az a kérdés, hogy mikor jut a regényíró abba a helyzetbe, hogy sűrűn használja az epizódokat? Nézetünk szerint akkor, midőn nem talált egy fontos eszmét és ennek megfelelő érdekes cselekményt és így ezeknek hiányában az epizódokkal akarja az olvasó érdeklődését lekötni. Az érdekfeszítésnek természetes eszköze a cselekmény abban hagyása egy-egy érdekesebb fordulatnál. A regényíró „in médiás res“ kezdi tárgyát. Az exposi- tióval, a kifejlet megértéséhez okvetlenül szükséges előzmények előadásával, rendesen a regény közepe táján találkozunk, hol vagy a regény hőse, vagy valaki más mondja el, az előzményeket. Hatását veszti az expositió előadása, ha azt maga a költő mondja el, hibás, ha nincs a helyzet körülményeivel összefüggésben, hibás, ha egy oly személy mondja el, ki eddig az eseményektől távol volt és ezután
