Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1903
126 előzetes megállapítása nélkül határozná el az iskola bezárását. 2511—904. püsp. sz. 34. Vallás- és közokt. miniszter úr ezidei érettségi vizsgálatok vezetésével Raj Ferencz budapesti VI. kerületi állami főreáliskolai igazgatót helyettes elnöki minőségben megbízta, ki a vizsgálatok idejéül junius 20—21. napjait tűzte ki. 919—904. tan. sz. 35. A m. kir. földmivelésügyi miniszter székelyföldi kirendeltségének értesítése, hogy az állatorvosi pályára menő, jeles vagy jó érettségi bizonyítványt felmutató ifjak 800, illetve 600 K. alapítványra számithatnak a földmivelésügyi minisztériumtól. 1527—904. székelyf. kir. Az intézet áthelyezésének ügyéről évek során beszámolás történt az Értesítőben, hogy az érdeklődő közönség tájékozódást nyerjen ezen illetékes utón az ügy miben létéről. Fájdalom, oda jutottunk, hogy csak negativ eredményről számolhatunk be, s jövőre akár be is lehet ezt a cimet szüntetni, mert bekövetkezett, amit a múlt évi Értesítő előre jelzett, hogy a kérdés megfeneklett és az áthelyezés ügye hosszú időre elodázottnak tekinthető. Ugyanis a vármegye 150 és a status 95 ezer K. megajánlott összegeihez 500 ezer koronát meghaladó összeggel kellene az államnak hozzájárulnia a terv megvalósításához, ekkora áldozatot azonban a vallás- és közoktatásügyi minisztérium nem tartott meghozhatónak. Ilyen körülmények között a status igazgató tanácsa a költséges terv redukálására gondolt, oly módon, hogy a 100 ifjúra tervezett internátusi épület emelése egyelőre elmaradna és ideiglenesen jelenlegi helyiségeiben, a 2 km. távolságra fekvő Csiksomlyón állana fenn. Éhez a tervhez a minisztérium hozzá is járult, de a vármegye a megajánlott hozzájárulást az eredeti terv fentartásához kötötte; minek folytán vall. és közokt. miniszter úr az ügyet azon kijelentéssel vette le a napirendről: hogy a szokottnál nagyobb segélyre az államtól számitani nem lehet és hogyha az átköltözkö- dés költségeihez újabb megfelelő, sokkalta nagyobbmérvű hozzájáruláson alapuló ajánlat nem tétetik, az áthelyezés egyáltalán aligha lesz keresztül vihető. Ide jutott a millenáris ünnepek alkalmából a vármegyében