Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1902

138 Ha a zord időjárás miatt a hadak haza nem mehetnek s a hadjáratot sem folytatják, adjon szállást ö felsége hadainak.1) Ilyen árt szabott Károly herczeg, midőn Erdélynek a török hatalom alóli felszabdítására indúlt. Azt hitte, hogy Székesfehérvár, Pest, Siklós megvétele s különösen a mohácsi győzelem oly hatást tesznek az erdélyiekre, hogy feltétle­nül meghajolnak kívánságai előtt. De csalódott, mert Tele­kiék egyáltalában nem voltak hajlandók beleegyezni az erősségek átadásába és a beszállásolásba. Ezért ment már 2-án határozatba, hogy szívesen adnak élelmi szereket, sőt esetleg pénzt is, de a más két kívánságot semmi esetre sem teljesíthetik. Ennek értelmében adták ki az utasítást Bánffy Györgynek, Alvinczi Péternek és Bálintith Zsigmond- nak, kiket egyenesen a herczeghez küldöttek.2) De Károly nem tágított sem a kérésre, sem az ajánlatra, hanem nyomóit előre. Somlyó okt. 13-án Teladta magát, Kolozsvár ellen akart állani, de Veterani fenyegetéseire megnyitotta kapuit 18-án s Károly még e napon 8 pontból álló kívánsággal kereste fel a fejedelmet, melyek leginkább a városi pol­gárokra, polgári és hadi tisztviselőkre vonatkoznak.5) 20-án Szamosújvár is követte Kolozsvár példáját.4) A hódol tatás ellenében Telekiék a szövetségben kerestek vigasztalást, támaszt. így történt, hogy a három nemzet rendei okt. 22 én Özebenben kölcsönös és szoros szövetségre léptek. A ren­dek tartós hűséget fogadnak a fejedelmi családnak, egymást pedig — mindenféle viszály kodást félretévén — kölcsönös barátságról és egyetértésről biztosítják. Ezen uniót megerő­sítette a fejedelem, aláírta Telekivel együtt az egész tanács, valamint az úri és nemesi rend Szebenben időző tagjai.5) A szorongattatás napjaiban szép volt ezen szövetség, csak vajmi keveset ért. A mint a herczeg előrenyomúlt s már városokat is foglalt el, feltételeit is súlyosbította. Br. Falkain biztosa a beszállásolás és a várak átadása mellett a következőket ‘) Alvinczi P. XV. 215—219. II. J) Az utasítás okt. 6. — U. o. 223—227. 11. ») Gr. Kemény J. XXXIII. ■*) Szalay L. Magy. Tört. V. 382. 1. 5) Ezen uniót 1. Deák F. a bújd. levélt. 219—222. 11,

Next

/
Oldalképek
Tartalom