Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1901
154 2. Kiránduló egyesület. A tanulmányi kirándulások rendezése czéljából 1896-ban alakult ifjúsági kiránduló egyesületnek van 15 tiszteletbeli tagja (a tanári kar), 13 alapitó, 47 rendes és 9 pártoló tagja. Elnökét a tanári kar választja a testület kebeléből, titkárt, pénztárnokot és ellenőrt a rendes tagok. Elnök : Csató János tanár, titkár: Pap Béla VII-., pénztárnok Kugler Vilmos VII., ellenőr Bnzás József VI. oszt tanuló. Az idén egy nagyobb tanulmányi kirándulás elősegítésére, mely Arad, Szeged, Budapesten át Fiúméba terveztetett, Csikmegye törvényhatósági bizottsága 600 koronát adományozott az egyesületnek oly feltétellel, hogy abból a kirándulásban részt vevő csikmegyei illetőségű tanulók vasúti költségei fedeztessenek. Minthogy a 11—12 napot igénybe vevő kirándulást sem a hnsvéti, sem a pünkösti szünidőbe alkalmason beilleszteni nem lehetett, a tanév végére, június 30-tól július 12-ig terjedő időre kellett halasztani. Az előkészületek meg vannak téve és 23 tanuló indul a záróünnepélyt követő napon, négy tanár vezetése alatt, a fárasztó, de tanulságosnak ígérkező útra. Az útiterv a következő: Aradon a 13 vértanú emlékének megkoszorúzása; Szegeden egy napi időzés, a város nevezetességeinek megtekintése; Budapest székesfővárosban két napi időzés után a magyar tengerpart és Fiume megtekintése : kirándulás Abbáziába. Visz- szajövet Brassó és a millenáris emlék megtekintésével a tanulmányút véget ér. Az egyesület vagyona a múlt év végén volt 1179 kor. 4 fi.ll. A folyó évi gyarapodás: 1. Tagsági dijakból ................................... A dományokból: 34 n » a) A cs.-szeredai tak- pénzt, ezidei adománya b) Püspök úr ő mltga adománya a tiszte100 n » leiére rendezett matiné alkalmából • c) Ugyanekkor a matinén résztvevő közönség önkéntes adománya, a 18 k. 80 )) költség levonása után .................... 1 11 n 60 Az összes tőkésített vagyon : 1504 kor. 64 üli. Csató János tanár, egyesületi elnök.