Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1899
6 része az evangéliumokból és az epistolákból való tanúságoknak“ című könyvében ezeket Írja : „ .........immár czak m ind hazugságnac halgatására és hitságos mulatságra vágyódnak mindennek fülei. Tisztátalan és faytalan beszédnek halgatására, hazug és álnok tanáezra, hamis és eretnek tanyitásra, rágalmazóé, gyalázoc, fondorloc sugarlásira, trágár és penészes ezuífságra, bába beszédre álnokul költött fabulákra, Király fia Kis Miklósról, poetac óriásiról, apolloniusrol és egyéb hitságrol, virág és szerelem énekec halgatására, Lant, Sip, Dob, Trombita hangyara és temény ezer czaczogásokra“. íme a kor uralkodó hangulata, mely megölője volt a legrégibb és régi magyar költészetnek. Volt azonban egy másik ok is, mely elhervasztóttá legrégibb magyar költészetünk virágait. Erre az okra, a krónikások józanságára Arany János mutat rá: „Naiv eposzunkról“ című remek értekezésében, midőn e szavakat mondja: „ . ... Azonban e józanság hátrányos vala népköltészetünk emlékeire, hátrányosabb talán mint maga a keresztény vallás terjesztése mert ez csak hitregéinknek izeut háborát, mig a korai kritika dere hagyományos költészetünk virágait fonnyasztá el midőn a történetből száműzni akart minden regeszerűt“. Sajnálatos józanságuk dacára maradt még bennük, szerencsére, jókora naiviság is. Bizonyságul szolgál az Anonymus Prológusa. Elmondja, hogy ismert olyan népmondákat és historiás énekeket, melyek a magyar nép eredetéről regélnek, csakhogy ő mitsem ad az ilyen csacsogásokra „Si gens Hungáriáé primordia suae generationis ..... ex faisis fabulis rusticorum, vei e garullo cantu jocululorum audiret....“ Önérzetes büszkeséggel megveti ezeket a csácsogáso- kat, csakhogy azok őt is megbabonázták, nem szabadulhatot a költészet bűvös hatása alól, mert majd nehány levéllel tovább igy ir: „Multis autem post temporibus transierunt in Európám... a cervo quidam ducti. . Hiába a józanság, maradt még lelkében naivitás, s fel nem ismerte azt a szinarany költészetet, mely a „cervo quidam ducti“ szók
