Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1898

— 36 — fejedelem zászlókat is küldött, a temesvári beglerbég szét­verte, Szinán nagyvezér rettentően fenyegetőzött az erdé­lyiekre, kik nem akartak csatlakozni s a tatárok közel voltak a határhoz, a magyar királytól pedig segítséget nem lehe­tett várni. A nyílt elszakadásról tehát ily nehéz körülmények közt alig lehetett szó. A júliusi tordai országgyűlésen, hol a rendek fegyveresen jelentek meg, a török párt túlsúlyban volt. Zsigmond megrettent s mivel testőreit is az ország védelmére rendelték, Báthory Boldizsárral egyezségre lépett: a fejedelmi czim megtartása és évi 12,000 tallér mellett lemondott a fejedelemségről s Kővárra távozott. Innen tudó­sította Endrét a történtekről.1) De még jó formán Lengyel- országba sem ért levele, már megmásította szándékát s határozatlanságával kimondhatatlan kárt okozott hazájának. A török párt, melynek főbbjei Báthory Boldizsár és Ivendy Sándor voltak, Zsigmond eltávozásával diadalt ara­tott, de nem tudta okosan használni győzelmét s időt adott az ellenfélnek. Zsigmond hamar megbánta tettét s párthiveit Bocskai István váradi, Geszti Ferencz dévai, Kornis Gáspár huszti kapitányt maga köré gyűjté s oda vitte a dolgot, hogy a julius 29-i kolozsvári országgyűlés, melyet épen Báthory Boldizsárék hívtak össze, hogy új fejedelem válasz­tásáról gondoskodjanak, visszatérését kérte. Zsigmond aug. 8-án tartá ünnepélyes bevonulását Kolozsvárra s látszólag kibékült a török párttal. Hogy nyugodtabb legyen, az aug. 17-re hirdetett országgyűlés többsége kimondotta az elsza­kadást. De a fejedelem teljesen biztosítani kívánta magát a török párt ellen. Aug. 28-án csellel elfogatta Báthory Boldizsárt, Kendi Sándort és Ferenczet, Iffju Jánost, a Báthory Endre mostoha apját, Kovácsóczy Farkas kanczel- lárt, Kendy Gábort, Forró Jánost, Bornemissza Jánost, Lónyay Albertet, Gerendy Jánost, Szalánczy Györgyöt, Literáti Ger­gelyt, Vas Györgyöt és Sennyey Pongráczot.2) Ezek közül aug. 30-án a két Kendy, Iffju János, Forró János és Szent­’) Levele Szamosközy IV. 32—34. 11. Kulcsár-féle krónika 73., 75. 11. *) Szamosközy IV. 37., 4G. 11. Kulcsár-féle krónika 75 —77. 11. Bethle III. 4l>7—4t>U.n II.

Next

/
Oldalképek
Tartalom