Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1895

■MH IÄWW- ■ ■ 11 — 443 — megye 10,0,000 koronát szavazott meg, melyért Bandi Vazul főgymna- siumi igazgató meleg hangú köszönetét mondott. Az évzáró-ünnepen az ünnepélyes „Te Deum“ után az ifjúság szintén szavalati-, ének- és zenedarabokból álló előadásokot tartott. Október 17. IS és 19-én Kuncz Elek tank. kir. főigazg. meglátogatta gymnasiumunkat; a tanárok előadásait meghallgatta, a könyv- és szer­tárakat megtekintette, valamint a tinövehlét is; mindenben előhaladást constatált. Győrlfy Gyula orsz. képviselő és az érd. kath. status Igaz­gató-tanácsának alelnöke május 30. és 31-én a tanárok előadásainak meghallgatása, a könyv- és szertárak megtekintése, a kettős finövelő- intézet és igazgatói iroda megvizsgálása által szerzett meggyőződést gymnasiumunk tanulmányi elhaladásáról és a fegyelmi állapotról. A tapasztalt siker és előhaladás felett elismerését fejezte ki s a testü­letet továbbra is kitartó munkára buzdította. 5. Személyzetiek. Csathó János tanár a paedagogiai vizsgát letevén, a szokásos illetményekkel rendes tanárrá neveztetett ki. A görögpótló tárgyakat a tanártestület helyettesítések utján tanította. A kiállítás tanulmányo­zása czéljára az érd. kath. status Igazgató tanácsa a tanártestületnek 200 frtot utalt ki, melyet a testület tagjai egyenlő részekben osztottak fel. Az állam folyó tanévre a csik-somlyói gymnasiumnak 4000 frt segélyt helyezett kilátásba. 6. Fontosabb rendeletek és átiratok. 1895-ik év. Korber Imre tornatanitó engedélyt nyert arra, hogy a tornajáték- tanfolyamon részt vegyen. Püspöki 2058. sz. A rákospataki Wagner Manó-féle 4 osztályú gymnasium nyilvá­nossági jogot nyer. Miniszt. 41,229. sz. Az érsekujvári közs. kath. gymnasium V. osztálya nyilvánossági jogot nyer. Miniszt. 26,077. sz. Magánvizsgára rendkívüli időben az engedélyt a főigazgató adja meg, s a folyamodványok ez iránt nem a miniszterhez, hanem a fő­igazgatóhoz intézendők. Főig. 518. sz. A miniszter a szünidő végén rendkívüli phisikai tanfolyamot rendez. Főig. 540. sz. A Lőhne-féle intézet VII. osztálya nyilvánossági jogot nyer. Főig. 577. szám. A tornatanárok javadalmazása tárgyában megállapított szabályzat megküldetik. Főig. 567. sz. A karczagi ev. ref. gymnasium V. osztálya nyilvánossági jogot nyert. Főig 578. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom