Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1895
— 52 — gymnasiumi ifjúság közt ragályos betegség ütne ki, a betegek elkülönítve gondos orvosi kezelésben részesüljenek, ha pedig a helyi körülmények az összes tanuló ifjúság elbocsátását kívánnák, az eltávozott ifjak névjegyzéke saját hatóságukhoz megküldendő és erről valamint a kiütött betegség neméről, s a tett intézkedésekről a gubernium haladéktalanul értesítendő. Midőn 1831-ben a kolera az ország határát átlépte, a püspöki hatóság akkép intézkedett: (julius 2-án) hogy az évvógi vizsgálatok rögtön megtartassanak, az érdemsorozatok felolvastassanak s az ifjúság a szülői tűzhelyhez hazabocsáttassék.' A vörheny miatt szintén ily szünet tartatott 1834-ben. Az ezt megelőző évben intézkedés történt, hogy a ragályos betegségi eseteket a tanuló szállásadója, illetőleg a finöveldei elöljáró az orvosnak bejelentse; ha valaki betegség miatt az iskolát nem látogatta, ezt orvosi bizonyitványnyal tartozik igazolni. A hitterjesztés congregatiója Rómában 1780-ban elhatározta, hogy tekintettel arra, miszerint a sziksomlyói gymnasium egyik tanára fizetését (30 scudi) évenkint Rómából kapja, jövőre az ezen tanév vezetése alatti tanulókról évről-évre jelentés lesz teendő ezen sz. gyülekezetnek. Emlékezetes az 1784/5 tanévben beküldött jelentésből a 3-dik pont, mely szerint: „Az 1784/5. tanévben csupán két tanuló volt (t. i. a Rómából fizetett tanító vezetése alatt), kik közül egyik a sz. Mihályról nevezett seminariumban kosztos volt, a másik egy magánházban gyámja által nyert ellátást. Az ok pedig, a miért a legalsó grammatikai osztályban oly kevés tanult, az volt, hogy az iskolákat vezető bizottmány parancsa folytán az alsó grammatikai osztályba senki sem bocsátható, hacsak előbb a német grammatikát nem tudja, mi miatt a normális iskola 2-dik osztályának tanára a gymnasium mellé osztatott be, a ki jövőre a principia tanárának szolgáltassa át azon tanulókat, kik a grammatika alsó osztályát látogatják.“ A Rómába küldeni szokott jelentések alakjának mintájául álljon itt az 1794/5. tanévi: „Mi alatt írtak a hitterjesztés 1780. junius 26-án tartott általános sz. gyűlés határozata czéljának megfelelni kívánván, az erdélyi szorosabb tartályu sz. Ferencz kisebb rendének tartományfőnöke, nagyon tisztelendő Borbély Absolon parancsára, a csiksomlyói gymnasium állapotára vonatkozólag, ugyanazon sz. Gyülekezet nagyérdemű atyáinak az alatt részletezendő pontokban híven és lelkiismeretesen bizonyítjuk : Először: hogy ezen gymnasiumban az elemi osztályokban az alsó grammatikai osztályig, vagyis bezárólag a principiáig a fennevezett rend- és tartománynak hái’om tanítója van. Kettő a nem-