Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1895
504 — semináriumban, mely összeget előleges részletekben a semináriumi igazgatónál tartoznak lefizetni. Miután a semináriumban csak korlátozott számmal vétetnek kosztosok, azért a felvétetni akarók jó előre lehetőleg aug. elején legalább levél által jelentkezzenek. 5. Tandíjra vonatkozó szabályzat. Az 1894. évi statusgyülés jegyzőkönyvének XXII. pontja alatt foglalt határozat alapján Püspök excellentiája az egyházmegyei Igazgató-tanácscsal egyetértőleg a gymnasiumok tandíja ügyében következőleg intézkedett: 1. Minden tanuló kivétel nélkül minden tanintézetben és minden osztályban valláskülönbség nélkül évenkint a beírás alkalmával 1 frt beirási dijat fizet, a melynek fizetése alul senki sem mentetik fel. 2. Minden tanuló minden intézetben és minden osztályban fizeti az országos tanári nyugdíjalapba az 1894. évi XXVII. t.-cz. 3. §. c) pontja szerint fizetendő 3 frt évi járulékot; továbbá értesítő és ifjúsági könyvtár- dij czimen fizet 1 frtot. Ezeknek fizetése alul sem mentetik fel senki. 3. A tulajdonképeni tandijat illetőleg a tanintézetek közötti különbségnek fentartása mellett a felső négy osztály tandija magasabb, mint a négy alsóé. 4. Ezen 3. alatti pontnak alapján fizetnek a kath. vallásu tanulók : a) Csik-Somlyón, Maros-Vásárhelyen, Székely-Udvarhelyen és Kantában (Kézdi-Vásárhely) az I—IV. osztályban 5 frtot, az V—VIII. osztályban 10 frtot. b) Brassóban, Gyulafehérvárt és Kolozsvárt az I—IV. osztályban 10 frtot, az V—Vili. osztályban lő frtot. 5. Nem katholikus vallásuak ezen 4. alatt megállapított tandíjnak kétszeresét fizetik. A fentebbiek szerint a kath. vallásuak összesen fizetnek : a) Csik-Somlyón, Maros-Vásárhelyen, Székely-Udvarhelyen és Kantában az I—IV. osztályban (1 —| 1 -1—3-j—5) 10 frtot, az V—VIII. osztályban (l-j-l-j-3+10) 15 frtot. b) Brassóban, Gyulafehérvárt, és Kolozsvárt az I—VI. osztályban (1-j- 1—)—3—)— 10) 15 frtot, az V—VIII. osztályban (1 + 1—[—3—j— 1 5) 20 frt. A nem kath. vallásuak összesen fizetnek : a) Csik-Somlyón, Maros-Vásárhelyen, Székely-Udvarhelyen és Kantában az I—IV. osztályban (1 —j— 1 —)—3—j— 10) 15 frtot, az V—VIII. osztályban (1 + 1—]—3—[—20) 25 forintot. b) Brassóban, Gyulafehérvárt és Kolozsvárt az I—IV. osztályban (11 —3—j—20) 25 frtot, az V—Vili. osztályban (1 —[—1 —)—3—}—30) 35 frtot.- 0. Az 1. és 2. pont alatti dijak fizetése alul senki sem lévén felmenthető, ezek együtt 5 frtot tesznek, a mely 5 frt tehát minden tanév elején a beírás alkalmával minden tanulótól minden osztályban befizetendő. A 4. és 5. pont alatt részletezett tulajdonképeni tandijak fizetése alul felmentésnek lóvén helye ; azok három egyenlő részletben is fizethetők, még pedig mindig november 15-éig, január 15-éig és márezius 15-éig, miáltal az 1200—1889 szám alatt kiadott tandíj mentességi szabályzat 7. §. módosul. 7. Tandíjmentességért azon tanulók is folyamodhatnak, a kik két tárgyból kaptak ugyan elégségest, de a többi tárgyból jó előmenetelt tanúsítottak; ez által az 1200—1889. sz. alatt kiadott tandijmentességi szabályzat 2. §-nak b) pontja és 4. §. módosul.