Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1890
Ökt. 4-én apostoli királyunk ő Felsége és Lönhart Ferenci kegyelmes püspök urunk őexja magas névünnepök alkalmából a tanuló ifjúsághoz intézett alkalmi exhortatio után igazgató ünnepélyes sz. misét celebrált, melyben az ifjúság élén annak tanárai is testületileg vettek részt. Okt. 5. Lönhart Ferencz kegyelmes püspök urunk őexja magas névnapi üdvözletünkre válaszolólag őszinte köszöneté mellett kifejezni méltóztatott, hogy „az összetartás, az elünkbe tűzött magasztos közreműködés, ha munkásságunkat a kölcsönös szeretet és a tisztelet kedvessé teszi: Isten segitő szent kegyelmével bőséges gyümölcsöket hoz.“ (3 600. psz.) Nov. 25 én Szűz sz. Katalin, mint a gyinnasium védszentjének ünnepe régebbi kegyeletes szokás szerint az idén is megilletett, de csak szőkébb körben. Az ünnepély műsora következő volt,: 1. Délelőtt 9 órakor ünnepélyes isteni tisztelet. 2. „Hymnus“ Erkel Ferencztől, Korber I. tanár vezetése mellett, előadja az ifjúság zenekara. 3. Ének. Énekli az ifjúság vegyes kara. 4. Szent Katalin élete a magyar verses legenda nyomán. Felolvassa Boga J. VJI. o. t. 5. Hegedű-kettős a „Varázsfátyol“ czimli dalműből. Előadják : Gál Béla III. és Glósz Ernő IV. o. tanulók. 6. „Baleset“, irta és felolvassa: Dobos András VII. o. t. 7. „Búcsú“, Bajza Józseftől. Énekli az ifjúság férfikara. 8. Szavalatok magyar, német, latin, görög és franczia nyelven. Wellmann Samu, Nagy Lajos, Merza Gergely, Kotró Márton Vili. és Káduly Simon VI. oszt. tanulóktól. 9. „Szent Katalinról“. Imadal. Latinból fordította Imeis F. Jákó gymn. igazgató; szavalja Petres János VII. o. tanuló. 10. „Mazurka“, Zsasskovszkytól. Quartett. Éneklik Mánya Antal V., Gál Ádám VI. Finta Jósef VII. és Nagy Lajos Vili. osztályú tanulók. Decz. 4. Körmendi/ Lajos körorvos, egyszersmind a csiksom- lyói tanuló ifjúságnak hosszú éveken át szorgalmas és buzgó kezelő orvosa elhalálozván: koporsójára a tanár-testület koszorút helyezett s temetésén az egész ifjúsággal együtt részt vett. Decz. 7- és 8-án, azon kegyeletes Mária-ünnepen, az egész ifjúság áhitatos gyónást és áldozást végzett. 189!. január 3. Lönhart Ferenc,z kegyelmes főpásztorunk újévi üdvözletünkre válaszolólag a többek közt igy szól: „A t. ta-