Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1889
4o elemi tanító fizetését és egyéb kiadásokat az iskolák magán-alapja még most nehezen bírná meg: a VII. osztály megnyitása elhalasz- tandó annál is inkább, minthogy kellő számú tanulók bejövetelére sincs jelenleg kilátás.“ Az iskola-alapkezelő püspöki bizottmánynak szeptember 18-ról közzétett jelentése szerint a csiksomlyói iskolák alapjába tett ajánlatok összege az erdélyi részekből 88,373 frt, Magyarországból 7175 frt, összesen 95,548 Irt. Ebből befizettetett 32,586 frt; kamat czimén befolyt 924 frt. Ezen összeghez dr. Haynald Lajos püspök ur ő excája 12,003 írttal járult, mely mint 10%, 120,000 írtnak felelt meg; de a melyből, — amint látszik,— még ajánlatilag is hiányzott mintegy 25,000 frt. Nagy baj volt, hogy a megajánlott összegek mielőbbi behozatalára, vagy legalább biztosítására az alapot kezelő bizottság minden buzgolkodása mellett sem találta el annak idején a legczélszerübb útat és módot Mig ugyanis a fenjelzett ajánlati összeg későbbi hozzájárulások által nem igen szaporodott : addig a reális eredmény az volt, hogy midőn 1869-ben, tehát több mint tiz év múlva az alapkezelő bizottmány újra szer- veztetett, még mintegy 30,000 frtnyi ajánlat volt künn és ezen összegnek több mint fele behajthatlanság okából a püspöki hatóságnál kitörlésre ajánltatott. „Haynald Lajos püspök — olvassuk az ez évi „Religio“ hasábjain — idei harmadik hivatalos körútját főleg a Csik-Som- lyón alapitott képezde ünnepélyes megnyitása végett tette meg. Szept. hava 28-án indult ki püspöki székvárosából és esti 8 órakor Radnótiira érkezett. Okt. 5-én Szentegyházas-Oláhfaluban négy harangot szentelt és egy zsidó férfit a sz. keresztség áldásaiban részesített, itt is terjedelmes magyarázatát adván a liarang- szentelési és keresztelési szertartásoknak. Meglátogatta ezután a sz.-keresztbányai hiveket és folytatja útját Osik-Somlyó felé. A székely nép mindig kitűnő tisztelettel fogadta főpásztorát; ez alkalommal mégis megelőzőleg kedvesen mutatta meg Erdély „angyala“ iránti tiszteletét. A Csíkszeredái cs. kir. Járás határán az összes kath. székely falvak küldöttei, élükön az iskola-ügyben lelkes közremunkálásával magát kitüntető cs. kir. járás-hivatali elnök úrral, a papság és népiskola tanítók, egy „Áldott, ki az Ur nevében jön“ feliratú diszkapu előtt fogadták a nmlgu főpapot, kit tiszteletteljes szónoklatokkal és énekekkel üdvözölvén, számos lovasok kíséretében a nép örömriadásai között vezettek a kedves Csik-Somlyóig, hol uj diadalkapu előtt a helybeli tisztviselők élén dr. Feszti Károly iskola-tanácsos és prépost ő nsga üdvözölte a püspököt. Este a Kis-Somlyó hegye a Salvator-kápolna táján ki- világittatott, a gymn. ifjúság kedvesen összhangzó énekekben zengette saját és a kath. székely nép háláját a jótevő püspök iránt,