Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1889
A) Az jy/ató a bizottmányi gyűlés jegyzőkönyvét elkészíteni és a gyűlés által rábízandó iratokat föltenni. IV. §. A pénztárnok és pénzbegyüjtő díja: A csiksomlyói tanintézetek pénzalapjának azon tőkepénzeiből, melyek 6°/o-ot kamatoznak, a pénztárnok és collector fáradozásainak jutalmául, egyaránti felosztással, a hatodik százalék utalvá- nyoztatik. Ha valamelyik ezen díjról lemond, az őt illető rész a pénzalap javára a pénztárban megtartandó. V. §. Egyéb föltételek: a) A mostani pénztárnok mlgs Mikó Antal ur részéről tett föltétel, hogy mikor viszonyai és körülményei kívánják, hat heti előleges felmondás és tisztázott számadás beadása után, hivataláról lemondhasson, elfogadtatik. Az őt illető felelősségre nézve, f. évi Szent-Mihály hava 22-én 3056. szám alatt határozatomat kimondottam, melyen múlt október hó 7-én tett nyilatkozata szerint meg is nyugodott. b) A mostani pénzbegyüjtő és ügyvéd t. Bocskor Mihály ur kívánsága, hogy három hónapi felmondás és számadása benyújtása után hivatalától elállhasson, elfogadtatik. Az ő kezeibe átadandja a bizottmány a tanintézetek javára tett mindennemű aláírásoknak, valamint a bevárandó pénzeknek pontos jegyzékét, hogy azok felszedése vagy biztosítása iránt a lépéseket megtehesse. Scripturis- ticumok, Stempel s más a bizottmány által helyeseknek Ítélendő ügyvédi vagy collectori költségekre; számadás terhe alatt a megkívántaié összeg az ö kezeibe utalványoztatik : 20 pfrtig a bizottmány, azonfelül a püspök által. Oly esetekben, midőn nagyobb ösz- szeget rögtön kellene kezeibe fizetni, a bizottmány az utalványozást megteheti, de arról a püspöki hivatalnak, kellő indokolás mellett, haladéktalanul jelentést tenni köteleztetik. Ha a kezeibe előlegezett pénzről számol, az azonfelül kiüthető ügyvédi vagy collectori honorárium, mint olyan pénz, mely pörlekedés esetére a vesztő fél által törvényes odaítélés nyomán perköltség czime alatt fog fizettetni, a tanintézetek pénzalapjához tartozó pénzül — f. évi 3056. szám alatti nyilatkozatom szerint —- tekintetni nem fog. c) T. Illyés Ignácz urnák, ki a pénzbegyüjtő mellé segédül, minden dij nélkül ajánlkozni szíveskedett, felmondási jogát, kívánsága szerint elfogadom azon feltétel mellett mégis, hogy amennyiben kezeiben a tanintézetek alapjához tartozott pénzek voltak letéve, azokról előbb tiszta számadást beadni tartozik. Károly-Fehérvárt, sz. András hava 6-án 1857. évben. Hannáid Lajos, erdélyi püspök.“ Nov. 30-ról közöltetett gyergyósztmiklósi Fogurasi Mihály ez scodári püspök, sz. Egyed apátja és nagyváradi kanonoknak 1000 fiiról szóló ajánlata és erre vonatkozó levele.