Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1888
— 56 — I. A gymnasiu inban: 1) Az I. osztály tantermét a létszámhoz képest szűknek találja. Igen czélszerü lett volna, ha a régi finövelde helyiségeit, az ebédlőt két vagy három részre osztva, a magavalóságukban meghagyták volna. Ez esetbenaz I. oszt számára legalkalmasabb helyen szép terem állott készen, három ablakkal. A földszinten lévő többi három terem eléggé tágas ugyan, de boltozatuk általában alacsony. Ezen azonban még az átalakítás alkalmával sem lehetett segíteni, hacsak az egészet lebontani nem akarták. E mellett az ablakok közti falrészek igen szélesek s a világosság szempontjából á téli hónapokban kivált azokra nézve, kik az ajtó felé ülnek, hátrányosak. A felső tantermek tágasak ugyan; de a VI. és VII-ik osztályban az ajtók oly szerencsétlen helyen vannak vágva, hogy az ember rajtok át valósággal a falnak megy. Az emeleti termeknél másik baj az, hogy a közfalak minden teremben annyira megrokkantak, hogy tapasztalata szerint a jobbról és balról tartott előadások és feleletek hangját kölcsönösen hallani lehet. A fűtők az VII. és VIII. osztályban és megfelelőleg lent a III. és IV. osztályban, értesülése szerint a kémény rossz húzása miatt erősen füstölnek. 2) A természetrajzi szertár helyisége szűk és világossága gyenge. Egyébiránt bútorzata és berendezése egészen megfelelő. 3) A természettani szertárnál megjegyzi, hogy az igen alkalmas helyiséget nyert; azonban a gyors átköltözködés a még ki nem száradt épületrészbe nem igen szolgált javára a tanszereknek. A két szertár közt lévő előadó teremben oly szerencsétlenül vannak az ajtók elhelyezve, hogy azok miatt a padokat csakis az ablakokkal szembe lehetett elhelyezni. A baj igen könnyen lett volna orvosolható, ha az ajtókat nem a közfal közepén, hanem az egyik vagy másik szélen nyitották volna. Egy laborátoriumra is szükség van, melyet most is könnyen lehet nyerni, ha az iskolaszolgának szánt lakásba egy ajtó nyittatik, és ezen helyiség azon czélra felhasználtatik; az iskolaszolga pedig marad azon szobában, melyet ez idő szerint elfoglal és amely más czélra különben sem alkalmas. 4) A rajzteremnek északranyiló ablakokkal kellene bírnia. A két oldali világításon úgy lehet segíteni, ha a déli ablakokon vastag függönyök alkalmaztatnak. Ez és a igazg. iroda a mint a korom-