Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1881
— 66 közös lak iránti indítványt, melynek eszméje a mostanihoz hasonló szállás-ügyi nyomorúságok között már elődeinkben megfogamzva, egy 1857. elejéről kelt lelkes felterjesztésben nyert volt kifejezést s melynek gyakorlati kivitelére is jelenleg kedvezőbbek a körülmények. Tek. Körmendy Lajos járási és ifjúsági orvos ur az exter- nus ifjak szállásait megvizsgálván s több szállás-gazda ellen a szolgabirói hivatalnál paniszt emelvén : ez a járás-orvost okt. 22. 2119. sz. a. oda ntasitja, hogy úgy morális, mint egészségi szempontból a tanári testület lévén első sorban hivatott és jogosult az ifjak czélszerü elszállásolása felett határozni, evvel egyetértő- leg készítsen részletes javaslatot végrehajtás czéljából. A testület az ide vona kozó részletes tervezetet nov. 7-iki rendkívüli értekezletében megállapította s a szükséges intézkedések megtétele végett az orvosnak kiadta, javaslatba hozván azt is, hogy mindazon szállásgazdák, kik a fennálló szabályzat ellenére akár több tanulót tartanak titokban és elrejtve, akár az emeletes ágyakot kicserélni vonakodnak, 20 forint pénzbüntetésben marasztaltassanak el. A febr. 14-iki értekezlet azon tapasztalat folytán, hogy a helybeli községi elöljáróság a szállásviszonyokra vonatkozó szolgabirói rendeletnek nem tett eleget, Móricz Gy. indítványára, indítványozót, Glósz Miksát és Jakab Antalt kiküldötte a tényállás megvizsgálására; kik is a márcz. 29-iki értekezleten azt jelentették, hogy a szolgabirói rendelet valóban nem hajtatott végre ; miért is az elöljáróság felelősségre vonása iránt a járási szolgabirót a testület felkérni határozta. Sípos Sándor tanártársunk egyik fia s nevelt leánykája a roncsoló toroklobban elhalálozván s másik fia is abban szenvedvén, nevezett rajztanár az iskola látogatásától, illetőleg az ifjúsággal való érintkezéstől orvos-rendőri intézkedés folytán már- czius utolsó felében távol tartatott. Jun. 27. 79. sz. a. igazgató-tanár közlötte Várdotfalva elöljáróságával azon szállásgazdák n veit, kik a lefolyt tanévben gymn. tanulókat tartottak, azon kifogásokkal együtt, melyeket a szállásvizsgáló bizottság évi tapasztalatai folytán minden egyes szállás iránt emelt, és azon utasításokkal, melyek a szállás-szabályzat pontosabb megtartására és a szállásokon eszközlendö változtatá-