Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1881

— 55 — K) Vallás-erkölcsi állapot, ünnepek, kegyeleti tények. Ha a régi pogányvilág is azt tartotta, hogy „a Jőve prin­cípium“ : annál inkább kell a kér. társadalomban, ha ez meg­inogni nem akar, és különösen az ifjúság növelésénél, ha ez pol­gári és emberi valódi czélját el akarja érni, érvényesülnie azon magasztos kér. elvnek : „Initium sapientiae est timor Domini.“ Ezen elv által vezéreltetve, szept. 4-én megtartatott az ünnepélyes „Veni Sancte.“ Szept. 8-án, ezen búcsúval összekötött Mária-íinnepen, a gymn. ifjúság a szt. gyónás- és áldozáshoz járult. Az ifjúság minden nap, kivévén a Csikban zordonabb téli hónapokat (nov. 21.—márcz. 15.), melyek alatt püspöki engedély mellett és orvos rendőri óvintézkedések folytán is a hétköznapi templomozás szünetel, — félnyolcz órakor szabályszerüleg eljárt a templomba; vasár- és ünnepnapokon rendes exhortatiót hallga­tott s azután jelent meg a vasárnapokon 9 órakor külön, 10 óra­kor a hivökkel közös szent misén és délesti isteni-szolgálaton. Azon kívül részt vett az egyházi év és ezen kegyhely egyéb áj- tatossági gyakorlataiban is, mindig tanári és igazgatói felügye­let alatt, mely nélkül azoknak soha nincs is meg óhajtott si­kerük. A vallásos érzületet és kegyeletet ápoló mozzanatokat czél- szerünek tartom a következőkben időrend szerint felemlíteni: Szept. 22-én, miután több tanuló bevárandó nem volt, az intézeti törvények az egész tanári testület jelenlétében a tanuló ifjúság előtt felolvastattak és alkalomszerű észrevételek kísére­tében igazgató által bővebben is ajánltattak, Szept. 26-ról 2759. p. sz. rendkívüli jubileum hirdettetvén, hogy anyaszentegyházunk ezen áldásában lelkünk részesülhes­sen, igyekeztünk az előirt feltételeknek áhitatosan eleget tenni s a szt. gyakorlatokat a decz. 8-iki nagy ünnepen a gyónás és áldozás szentségeihez való járulás által úgy bevégezui, hogy majd Isten ingyen-kegyelméből az örök élet jubileumában is részesülhessünk. Szept. 26. Eránoaz Jeremiás ez. kanonok, fel-csiki föespores, csikrákosi plébános, az Urban elhalálozván, a 28-án történt né­pes temetésen a gymn. tanártestület is megjelent s a kedves em-

Next

/
Oldalképek
Tartalom