Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1881

- 62 ­a természettant órák számát egy gyei szaporítani kívánja; Móricz tanár azon indítványát, hogy búcsúk-, lakodalmak- s hasonló ün­nepélyekre egy tanuló is semmi szin alatt el ne bocsáttassák, azon hozzáadással emeli határozattá, hogy e tekintetben is merülhet­nek fel számbavehető kivételes esetek. — A február 14-iki ren­des értekezlet a folyó ügyek során ismételten kéri, hogy a tan­tervben eredetileg a természettannak szánt 5 óra a VIII. osztályban adassék vissza és a lélektanra az egy óra vétessék a német nyelvre szánt órák számából és még egy órával szaporittassók meg a latin nyelv óraszámának rovására, és e módosítás már a jövő tan­évben foganatosíttassák; kéri, hogy a tanári nyugdíj szabályzat testületünknek küldessék meg; a szállásügyben újabban intéz­kedik; a könyv- és természettani szertár részére könyvek, ille­tőleg eszközök beszerzését hozza javaslatba, valamint azt is, hogy a természet- és mennyiségtani taneszközök gyarapítására évi átalány határoztatnék meg. (Ez utóbbi indítványt, Püspök ur ö nmltsga nem hagyta jóvá.) — A márcz. 29-iki értekezleten jelen van mélt. Lázár Dénes, csikmegyei főispán ur is, ki márcz. 15. 791. sz. a. gymnas hímünkhöz és a finöveldéhez világi gondnokul ki­neveztetvén, a testület ebbeli örömének ismételten kifejezést ad ; a járvánjms betegség miatt ideiglenesen távol levő rajztanár óráit helyettesíti és szállásügyi bajokban intézkedik. — A máj. 18-iki egyéb folyó ügyeken kívül komolyabb fegyelmi ügyet intéz el, mely szerint egy tanuló okmányhamisitás miatt az inté­zetből eltávolíttatott. — Végre a jun. 27-iki zárértekezlet fökópen az osztályozás megállapításával vau elfoglalva s azt meglehetős szigorú szempontokból vis/.i keresztül. Csekélyebb fontosságú fo­lyó ügyek közt az óv vége alkalmából szállásügyekben intézkedik. A jövő tanévre vonatkozó tárgy- és óra-beosztás a többség kí­vánalma szerint annak idejére halasztatott. A rendkívüli értekezletek közül a szept. 24-iki, miután a mi­niszteri Tanterv és Utasítás követelményének az eddigi földrajzi tankönyv nem felel meg, aj taukönyv behozatalával foglalkozik. A szaktanárok tanulmányozásai, ismertetései és tüzetesebb bírá­lata folytán jobb tankönyvek hiányában az algymnasiumi osztá­lyokba bevehetőknek találta Visontay J. újabban átdolgozott és természet rajzi részletekkel bővített földrajzi tankönyveit; hason­lóképen a TIT. osztályba Heller Ágoston természettani földrajzát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom