Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1880
— 19 — Ezen roppant bajnak s mindnyájunk kárának elejét akarván venni, nehogy azon esetre, ha a világból fiöröküsök nélkül találna kihalni a mi felséges urunk Ulászló Magyar- és Csehország királya, s nehogy bárki az idegen fejedelmek közül ezen országokat erőszakosan bitorolja és bennünket örökös szolgaságra vessen: a leg- nagyobbtól a legkisebbig, a legkisebbtől a legnagyobbig egyformán határozzuk és rendeljük: hogy mostantól fogva örökidőkig, vala- lahányszor s valamikor ezen ország fejedelmétől és királyától meg- fosztatilc, fiöröküsök, kikre az ország törvényhez és szokáshoz képest szállani fogna, nem maradván, akkor s mindannyiszor semmiféle külföldit, bármily nemzetü s bármily nyelvű legyen, királyunkkal nem választunk, hanem csak ilyetén hivatalra képes és alkalmas magyart keresünk meg e végre, és közös akarattal s egy szívvel lélekkel, csak a Rákos mezején és nem másutt fogadunk el urunkul, királyunkul.“ „Minthogy pedig némely szomszéd királyok, a kik ezen ország birtoka után áhítoznak s a kik, ha mostani királyunk fiörökös nélkül halna el, a mit az Isten ne engedjen, sőt talán még királyunk életében is kinyújtanák kezöket ezen ország után, ennek némely részét vagy talán az egészet is megtámadnák: hogy ezen esetben véreink, kivált a határ szélen lakók valami képen az ő hatalmuk alá ne kerüljenek, ezen mi mostani határozatunk ellenére: ezennel Ígérjük, fogadjuk, esküszünk a magunk és örököseink nevében u. m. mi főpapok papi hitünkre, mi főurak és nemesek keresztény hitünkre és becsületünkre, hogy azon esetben egymást el nem hagyjuk, hanem erőnkhöz képest u. m. az erre nézve fennálló törvények szerint kiállítandó fegyveres erővel oltalmazzuk sőt ha a szükség úgy kívánná az egész ország fejenkint fel fog kelni, az ilyen ellenséggel szembe fog szállani s a hazáért halálig fog har- czolni mindaddig, inig Isten segélyével megszabadítottuk, előbbi nyugalmát visszaadtuk.“ „Ha pedig közülünk valaki ezzel ellenkezőt tenne, az ilyen, vagy az ilyenek örökös hűtlenség bűnébe essenek, nekik sem a király, sem az ország meg ne kegyelmezhessen, hanem örökös szolgaságba, parasztságba taszittassanak, hogy nemzetségről nemzetségre, végnélkül szenvedjék bűnök büntetését.“ •)*