Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1875

f> A tanári-testület ezen megszorító feltételt annál kevésbbé találta reá nézve méltányosan alkalmazhatónak, minthogy itt nem egy uj tanin­tézetre vonatkoztatnék a rendelet szigora, mint inkább egy oly tan­testületre, mely már 15 év óta vezette a VII osztályból álló gymna- siumot; ennélfogva reá nézve az említett föltétel messze visszahatólag jönne alkalmazásba. Azért ezen értelembeni alázatos fölterjesztését püspök ur ő excellentiája utján meg is tette. A VIII. osztály felállítása alkalmából szükségessé vált 12-ik t a- n á r i állomás még ez évben nem reudszercsittethetvén, azt a többi tanárok helyettesítik, kiknek ezért honorárium utalváuyoztatott. (3170. p. sz.) Ujabí) időben a tanári-kar irányában ismételten hangsú­lyozta püspök urunk ő excja azt, a mire nézve évek folytán féltékeny atyai gondoskodással óvta őt, hogy tartózkodjék mind maga, mind az ifjúságot óvja a kor romboló áramlata ellen; mindennemű oktatást vallás-erkölcsi eszmékhez vezessen vissza és nevelési működéseire, va­lamint a keresztény ájtatosság gyakorlatára nézve tartsa ő elvül, hogy r „exempla trahunt.“ (18GG. 434. p. sz., 1875. 417. p. sz. és 580 p. sz.) Ez utóbbi szám alatt újból sürgeti püspök ur ő exja a tanári vizsgálatra való készülést; a mit mindnyájan nagyon kívána­tosnak tartunk ugyan; de ha meggondoljuk, hogy az erdélyi r. k. tanártestületek kebelében tiz év óta felmerült tanképesitések — egy- kettőnek ritka kivételével — csak arra szolgáltak alkalmid, hogy a szerényebb javadalmazást az állam által kínált előnyösebbel cseréljék fel, legalább mig ezen kínálat nagyban fenn áll, nem lehet fölöttébb óhajtanunk körülményeinkhez képest azt, a mi különben átalánvéve nagyon kívánatos. Egyébiránt a csik-somlyói gymnásiumnál vau egy tanképesitett tanár (az igazgató), egynek a vizsgálata folyamatban van, kettő pedig már készül reá. Végre folyó 1876. év első felében a tanári testületnek azon ügy— buzgóságért, melyet 1874—75. tanévben az ifjúság oktatása körül ki­fejtett s azon buzgó törekvésért, mellyel az intézetet a tökély ma­gasabb fokára emelni igyekezett, megelégedés és méltányos elismerés nyilváníttatott. (454. p. sz.) Ennyi az, amit a csik-somlyói rom. katli. főgymnáaium tanár- testületéről — későbben említvén föl a különböző tanulmány-ágakban fölmutatható eredményeket — tények nyomán szembéállithatók Mé­száros Nándor miniszteri biztos ur őmltsgának különben valamennyi erdélyi rom. kath. gymn. tanártestületekre vonatkozó s velünk a mlts.

Next

/
Oldalképek
Tartalom