Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1870

20 XI. X’anocLai értesítő. a) Jelentés az 187°^ -ki tanévről. A tanévre történt behatásoknál a szülők és gyámnokok nem elég pontossággal jelenvén meg, az elő­adások október 5-kén vették kezdetűket, miután a megelőző napon, mint királyunk ő Felsége nevenapján és helybeli ünnepen az ünnepélyes „Vem sancte“ is megtartatott. A csik-somlvói gymn. tanári személyzet a lefolyt iskolai évben sem volt teljes; mert ámbár a kano- noki székbe emelt előbbi igazgató helyére Imets Fiilöp Jákó, gyula-fehérvári igazgató és egy másik ta­nári székre A véd Jákó, ugyan gyula-fehérvári tanár, áttótettek: mégis hiányzott a rajz, szépírás és ének, esetleg egyszersmind zene tanára, mely állomásokra későbben sem találkozván pályázó; azoknak a reudes tanárok általi helyettesítése nem kis nehézséggel járt. A másik nehézség azon átmenetből vált érezhetővé, mely szerint a magyar miniszteri tanterv foganatosítását munkába vettük. Innen történt, hogy a II. osz­tályban is az állattant kellett folytatni. Azonkívül a III. osztályban Erdély földrajza, a IV-ben a vegytan, az V. és Vl.-ban a mennyiség- és természettani földrajz újólag vétetvén föl; a rajz és szépírás pedig, mint az algymnasiumban kötelező tárgy, a rendes 18 órával osztatván be; a tananyag hirtelenében szapo­rodott, a nélkül, hogy több tanidővel is lehetett volna rendelkezni. — Végre a kívánt haladás útjában rendkívüli akadályt képezett egy, ezen vidéken uralkodott járvány: a roncsoló toroklob, mely miatt az elő­adások orvosrendőrileg betiltatván, az ifjúság egész deczember havában szünetelni volt kénytelen. E járvány­nak három ifjú áldozatul is esett. Ehezképest a tanári testületnek meg kellett kettőztetnie iparkodását, hogy mind a tanfolyam időszerű követelményeinek megfelelvén, mind a múlasztást lehetőleg pótolván, elég sükert mutathasson föl. Ezen czélból a szabályszerű évközi szünnapok is lehetőleg meg voltak rövidítve. A tanuló ifjúság mindennap i/2S-kor eljárt a templomba ; kivévén, kivált nálunk, a zordonabb téli napokat. Vasár- és ünnepnapokon rendes exhortatiókat hallgatott és pedig két szakaszulag az al- és felgymnasium külön, s azután jelent meg a vasárnapokon 9 órakor külön, és ünnepnapokon 10 órakor a hívőkkel közös mise- és délesti isteni-szolgálaton. Tanárainak vezetése mellett részt vett nemcsak a mindenütt rendes egy­házi körmenetekben, hanem az itt búcsúkkal összekötött szent-antali és pünkösdi áhitatosságokban is, úgy mindazonáltal, hogy a keddi búcsuk által igénybe vett tanidő szeredára áthelyeztetett. A húsvéti szent gya­kori ' vat. tanárai jelenlétében, az ifjúság áhítattal végezte és ezen évben háromszor járult a szent gyónás- és álaozáshoz. (A negyedik alkalommal — decz. 8. — a szülői házakhoz volt oszolva.) Junius első napján gymnasiumunk polgársága ártatlan kedélyességgel ülte meg az öreg Somiy óhegy háta mögött tavaszi-ünnepélyét, többen -vévén abban részt a nemes szék hivatalnokai közül és a vidéki értelmiségből, kikre nézve csak kedvező benyomást gyakorolhatott úgy az ifjúság magatartása általában, mint kivált azon elég jól sikerült szinielőadás, melylyel a nap estélyén a számos hallgatóságot az ifjúság jótékonyau üdíteni kívánta. Julius 20-kán, vizsgálataink folyamában, szerencsénk volt ngs Páll Sándor, kir. tanácsos és tanke­rületi főigazgató úrhoz, kinek bennünket megörvendeztetett biztosítása szerint, gymnasiumunk kiegészítése illetékes helyeken el van határozva. b) Értesítés különösen a szülőket és ezek helyetteseit érdeklöleg. 1. A nyilvános tanulók szabályszerű felvétele szept. 29. és 30-kán történik. Szükséges, hogy a tanu­lók az illető szülők, avagy gyámnokok személyes vezetése mellett irattassanak be. 2. Azon szülők és gyámnokok, kik nem a tanoda székhelyén laknak, gyermekök, vagy gyámoltjok föl­vételekor alkalmas helyettesről tartoznak gondoskodni, kire a házi felügyeletre nézve jogaikat és kötelessé­geiket átruházzák, hogy a gondviselése alá helyezett tanulót illetőleg, a tanodának fegyelmi és tanulmányi közléseit nevökben elfogadhassa, s érvényt szerezhessen az itten nemcsak a finöveldében, hanem az egyes szállás-gazdáknál is fennálló szállásügyi szabályzatnak. 3. A pót- és javitó-vizsgálatokra az illető tanulók csak a következő tanév első havában bocsáttatnak. E vizsgálatokat a tanulók azon tanodánál kötelesek kiállani, melynél megbuktak, vagy azokat letenni elmulasztották. 4. Az első osztályba fölveendő tanulókra nézve a fölvételi vizsgálatok okt. első napjaiban tartatnak. 5. Minden tanuló köteles az előbbi évben nyert iskolai bizonyítványát, a 2 forint fölvételi díjjal együtt, mely alól szabályszerűen senki sem mentes, magával hozni. Csik-Somlyón, julius 25-kén, 1871. ) Imets IMilöp Jákó, . igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom