Csendes Percek, 1991 (39. évfolyam, 1-5. szám)

1991-01-01 / 1. szám

1 Jézus mondta: "Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők..." (János 15:5.) Az Újesztendő beköszöntével sokunknak az a szokása, hogy új fogadalmakat teszünk. Gyermekkoromban én is ilyen vol­tam. Megfogadtam, hogy szorgalmasabban fogok tanulni, job­ban fogok viselkedni, jó dolgokat fogok tenni, s ami rossz, azt el fogom kerülni. Persze, a legtöbb elhatározásból nem lett semmi. Eljött azonban a nap - Isten kegyelméből -, amikor egyik jó barátom bemutatott - hogy úgy mondjam - az Úr Jézusnak. Az a tavaszi nap ünnepnap volt. Figyelmemet az Úr Jézus kereszthalálára és feltámadására irányította. Az a nap volt tanúja annak, hogy letérdeltem ágyam mellé, és megvallottam bűnös voltomat Jézusnak, s megkértem, hogy jöjjön az én szívembe is, mint személyes megváltóm. Az a nap lett újjászületésem napja. Új kezdetnek napja. Igazi új kezdetnek. Attól a naptól kezdve fokozatosan meg­tapasztaltam, mit jelentenek Jézus szavai: "Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki én bennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." Megértettem hogy nekem, mint szőlővesszőnek nincs életem, sem semmi Istennek tetsző tet­tem, a szőlőtőn, Jézuson kívül. Érted, hiszed-e ezt te is? IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, Istenünk, vonjál bennünket Szentlelkeddel Jézushoz, aki az Út, az Igazság és az Élet... Ámen.- Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az... -Margaret Bridger (West Sussex, Anglia) PÉNTEK, JANUÁR 11. - Olvassuk: János 15:1-11. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom