Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1. szám

PÉNTEK, FEBRUÁR 23. — Olvassuk: Márk 10:13-16.

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megörekszik, akkor sem tér el attól.” (Példabeszédek 22:6)

Legidősebb fiam és felesége örökbefogadtak egy kislányt, aki most 18 hónapos. Több mint egy évig nappal nálunk volt a kis unoka, mivel az édesanyja munkába állt.

Nálunk szokásban van az, hogy valahányszor leülünk az evéshez, az asztali áldást egymás kezét fogva mondjuk el. Ugyanígy cselekedtünk akkor is, amikor leányunokánk nálunk volt. Beültettük székébe, mi az asztalhoz ültünk, s fogtuk az ő kis kezét is, és úgy imádkoztunk. Amint a szokást követtük egyik nap, oly szívet melegítő látvány volt, ahogy a kislány már nyújtotta kezét, hogy megfogjuk azt.

A kicsinyek a mi életünk mindennapi apró dolgaiból, jelenségeiből tanulnak, s azokon keresztül látnak minket. Bármit lát tőlünk, felnőttektől a gyermek, azt mind utánozza, s az mind tanulásra való alkalom részére. Nekünk, keresztyén felnőtteknek tudomásul kell vennünk azt, hogy a gyermek olyan Krisztust ismer meg, amilyent a mi szavainkból és viselkedésünkből lát. Neveljük tehát úgy gyermekeinket, hogy a szülőket nézve, Krisztus növekedjék bennük. Bárcsak hinné minden keresztyén szülő, hogy gyermekük nevelésében ez a „nekik megfelelő mód”! Ebben van a reménység számukra az öröklétre.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, Te Jézusban tökéletes példaképet adtál nekünk. Segíts minket, hogy gyermekeink rajtunk keresztül Jézust lássák meg és kövessék. Ámen.

— Hová vezetünk mi másokat? —

Jim Wilcox (Texas)

56