Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1. szám

KEDD, JANUÁR 2. — Olvassuk: II. Kir. 4:1-7.

„És kiáltott egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és mondta: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelező, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek.” (II. Királyok 4:1)

Az asszony vesztesége nagy volt, férje meghalt. És nehéz állapotát még növelte, hogy hitelezője el akarta vinni két fiát. Ennek súlyosságát akkor értjük meg, ha meggondoljuk, hogy abban az időben a fiúk kötelessége volt gondot viselni özvegyen marandt anyjukra. Fiai gondoskodása nélkül e szegény özvegy asszonynak nemcsak a magánossággal kellett volna szembenéznie, hanem a rettenetes szegénységgel is. Nyomorult helyzetében segítségért fordult a prófétához. „Nincsen egyebem csak egy korsó olaj.” — mondta Elizeusnak.

Az özvegy asszony pontosan követte a próféta tanácsát, és sok üres edényt kért kölcsön szomszédaitól — és csoda történt: Isten megsokatsította az olajat, úgyhogy minden edény megtelt olajjal. Ő aztán eladta az olajat, és árából kifizethette adósságát, s így megmentette fiait a szolgaságtól, és magát a szegénységtől.

A csodákról azt mondják, hogy azok önkényesen törik meg a természeti törvényeket. A csodák lényege az, hogy azokban Isten siet a testi, leki ínségben levő gyermekei megsegítésére. Mi mindnyájan részelülünk kisebb-nagyobb csodákban. Van-e szemünk ezek meglátására, és hitünk ezek kérésére?

IMÁDKOZZUNK: Istenem, ha nem is oldod meg minden problémámat ma, biztosíts arról, hogy egyszer minden jól lesz. Ámen.

— Az igazi csoda nem az volt, hogy az edények megteltek az olajjal, hanem, hogy az özvegyasszony megtelt reménykedéssel.

Randall Riley (Ohio)

4