Csendes Percek, 1990 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 18. — Olvassuk: Zsolt. 16.

„Szüntelen az Úrra tekintek...meg nem rendülök.” (Zsolt. 16:8)

Némely írásmagyarázó arany zsoltárnak, mások Dávid gyöngyének nevezik ezt a zsoltárt. És mert Péter és Pál apostolok úgy mutatják ezt az éneket, hogy már ott van benne Jézus, valóban különleges értéke van neki. Jézus a hit szemével előre látta az Atya állandó támogatását a szenvedésekben is, olyannyira,hogy sohasem tántorodott el a céltól, az ember megváltásától. Tudta előre, hogy meg kell halnia, de oly erős volt bizodalma az Atyában, hogy a sír felett is „énekelt”. Teste is békességben pihent a rövid sírban léte idején a feltámadás reménységében. Az Ő feltámadása garantálja a hívók feltámadását is. Ezért ne féljünk letenni e törékeny „cserépedényt”, testünket. Őrá, a föltámadottra tekintsünk szüntelen, s akkor nem rendülünk meg. Őrá nézzünk minden állapotban, minden társaságban, munkában, szórakozásban, örömben, bánatban. Ez emeli fel a keresztyéneket a szentség csodálatos magasságába. Miképpen a sas a napba néz, a mi szemeink meg szenvedélyesen egy pontra, Őreá irányuljanak. Öt kövessük békében, háborúban, éhségben, bő tápláltatásban, tűzön át, vizen át, sűrűben, ritkásban, irigység, rosszakarat, gyűlölet, a világ gúnyja, a test, ördög kísértése, ezer veszedelem között, a halálban is. Járjunk mint Énókh Istennel. Akkor minden jó bőven adatik, s vár ránk a menny.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, bocsásd meg, ha még nagyon e földhöz tapadtak vagyunk. Taníts úgy élni, hogy mindig tudjuk, nem itt van a mi igazi hazánk. Ámen.

— Igaz: Aki folyton a mennybe néz, megbotlik, de aki meg állandóan a földre tekint, elvész. —

K.T. Choi (Hawai)

20