Csendes Percek, 1989 (37. évfolyam, 6. szám)
1989-11-01 / 6. szám
VASÁRNAP, DECEMBER 10, — Olv.: Lukács 2:1-7. „És szUlé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt és helyezte őt a jászolba — nem volt nekik hely a vendégfogadó háznál.” (Lukács 2:7) Mint lelkésznek egyik kötelességem az, hogy istentiszteletet tartsak az egyik helybeli középiskolában. Mikor karácsony előtt az egyik tanár telefonált és megkért a szolgálatra, nagy lelkesedéssel újságolta, hogy milyen szépen feldíszítették a színpadot. Karácsonyhoz illő módon. Lukács evangéliuma szerint az első karácsonyon nem voltak fényes gyertyák, fenyőfa, borostyán és csillogó ezüst fonal. Csak egy sötét, dísztelen istálló egy jászollal Jézus számára. Mikor erre gondolok, több minden jut eszembe. Miért próbálunk mi Betlehem csúnya valóságától menekülni? Talán azért, mert szégyelljük, hogy a világ így fogadta a Megváltót? Vagy azért, mert nem vagyunk hajlandók vállalni azt az önmegtagadó életmódot, ahogy Jézus élt és amire nekünk is példát adott? Azért, mert félünk karácsony üzenetétől, hogy Jézushoz hasonlóan azonosítsuk magunkat a szegényekkel, gyengékkel és tehetetlenekkel? Úgy gondolom, hogy jobban meg tudjuk érteni Jézus születésének a jelentőségét, ha karácsony csillogó külsőségei helyett az Ő életét, tanítását olvassuk a Szentírásban. Kérjük Isten Szentleikét, most vezéreljen el a magát megalázott Krisztus Jézushoz. IMÁDKOZZUNK: Uram, Istenem, segíts, hogy tekintetem állandóan Krisztuson legyen és ne veszítsem szem elől karácsony igazi jelentőségét. Ámen. — Én hogyan próbálok karácsony csúnya külső valóságától menekülni? — McMillan J. Vilmos (Erskine, Skócia) 42
