Csendes Percek, 1989 (37. évfolyam, 6. szám)
1989-11-01 / 6. szám
HÉTFŐ, DECEMBER 4. — Olvassuk: Ez. 34:25-31. „És bocsátom az esőt idejében; áldott esők lesznek.” (Ezékiel 34:26) A türelem gyakorlása számomra igen nehéz. Már, amikor kötni tanultam is, nem voltam hajlandó próba négyszögeket kötni, hanem egyenesen egy bonyolult sál kötésébe kezdtem. Amikor közeledtem kollégiumi záróvizsgáimhoz, előre azon törtem a fejem, hogy hol és miképp fogom diplomám hasznosítani. Hogyan töltöm majd az időmet, amit eddig a tanulás töltött ki. Egyre nyugtalanabbul szerettem volna már a jövőt sürgetni, bele látni. Ekkor került kezembe Ezékiel próféta könyvéből a fenti idézet. Vallom, hogy Isten sohasem vette le rólam áldó kezét, mindig bőven adott értékes munka lehetőségeket és barátságokat. Azzal viszont, hogy állandóan a jövőt firtattam, gondolatban rossz eshetőségeivel töltöttem időmet, magamat fosztottam meg a jelen örömeiről. Egyik legkedvesebb emlékem, — bizonyára Isten tanítása volt — mikor egy nyári záporban sétáltam a szabadban, s örültem a felfrissült természettel! Az ilyen zivatarok gyakran váratlanul jöttek. Készen lenni fogadásukra ritkán sikerült. És most én mégis áldást vettem belőle. — Sokszor érezzük úgy, hogy egy eseménynek nincs különös hatása életünkre s akarnánk továbbrobogni, ahelyett hogy megállnánk egy percre megtapasztalni, mit szándékszik tenni Isten. Ezékiel Isten türelméről szól népének, hűtlen népéhez visszatér az Úr. IMÁDKOZZUNK: Uram, gazdagok a Te áldásaid. Köszönjük állandó szereteted és gondviselésed. Adj türelmet és bizalmat, hogy élvezzük a jelent, kivárjuk a jövőt, tudva, hogy Te gondoskodsz rólunk. Ámen. — Örvendezem a jelenben, türelmesen várva a jövőt s benne Isten rendelését. — Bakke Jill, Montana 36
