Csendes Percek, 1989 (37. évfolyam, 6. szám)
1989-11-01 / 6. szám
SZOMBAT, NOVEMBER 18. — Olvassuk: Mt. 7:1-5. „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.” (Máté 7:1) Mióta nagymama lettem, arra a meggyőződésre jutottam, hogy én vagyok a megtestesült bölcsességnek a lerakata. Nagy élvezettel kritizálom a szomszédaimat, különösen a fiatalabb házaspárokat. E csúnya jellemvonásom különösen a múlt héten vett erőt rajtam. Egyik üzletből sétáltam ki, amikor egy asszonykára lettem figyelmes, amint az az ide-oda szaladgáló gyerekét alaposan elfenekelte, — hogy úgy mondjuk. „Hogy lehet egy kis gyerekkel így bánni? Oktalan teremtés! — morogtam magamban. A következő vasárnap a templomban nagy odaadással énekeltem a többiekkel együtt. De egyszer csak rádöbbentem: Micsoda képmutató teremtés vagyok! Áhitatos arccal énekelek Istennek — és pár nappal azelőtt meg nagy méltatlankodással kritizáltam egyik embertársamat. Sőt — nagy restellkedésemre —eszembe jutott, amikor évekkel azelőtt én is gyakran dühbe gurultam, ha a kicsinyek rossz fát tettek a tűzre. Őszinte önvizsgálatra van szükségünk. Istenfélő idősebbeknek a tanácsára. Magunkba szállani. Térdre borulni és imádkozni. Az ember: agyonverni! Jézus: „Az vesse az első követ a bűnös asszonyra, aki bűn nélkül való”. Vegyük a szívünkre Jézus tanítását. Mert életünk egyik igen fontos és kényes kérdése hogy alkotom meg és fejezem ki véleményemet másokról. Ne legyek szeretetlen! IMÁDKOZZUNK: Mennyei Urunk, megváltjuk Néked nyelvünknek bűneit. Vezessél mostan mindnyájunkat golgothai keresztedhez. Tanítsál bűnbánatra, megértésre és krisztusi szeretetre. Jézusunkért, Ámen. — Jézus szeretetével szeressük egymást. — Shelton Ron (Arkansas) 20
