Csendes Percek, 1989 (37. évfolyam, 6. szám)

1989-11-01 / 6. szám

SZOMBAT, NOVEMBER 11. — Olvassuk: Péld. 3:1-8.

„Bizodalmád legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodj.” (Péld. 3:5)

Amikor Wisconsin állam északi erdőiben töltöttem a vakációmat, egy reggel arra ébredtem fel, hogy valami zörög a nyaralóm ablakán. Egy kis veréb volt, mely a saját tükörképével harcolt. Körülbelül egy órát töltött el ezzel az eredménytelen küzdelmmel, amint újra és újra odacsapódott az ablakhoz. Végre megsajnáltam, hiszen arra vesztegette az erejét, hogy önmagával harcoljon. Összehúztam a függönyt és a madár elrepült.

Ebben az időben énmagam egy besugárzás kezelés után próbáltam összeszedni magamat, amit az agyamon lévő nem operálható daganat miatt kaptam. Én is harcoltam magammal. Volt, amikor úgy éreztem, hogy nem fogok meggyógyulni, máskor tele voltam reménységgel, hogy talán mégis meggyógyulok. Mint a kis madár, egy eredménytelen, gyümölcstelen küzdelemmel voltam elfoglalva. De most elhatároztam, hogy életemnek ezen a sötét pontján bezárom a „függönyt”. A hitem megújult, sokat imádkoztam, és bíztom abban, hogy Isten ragyogó és egészséggel teli jövő felé vezet. A zsoltáríró is azt mondja: „Boldog ember az, ki az Úrba vetette bizodalmát” (40:5). Az Istenben való bizalom biztos jele az áldásnak. Lázár, Mardokeus, Ezékiás, Illyés és sokan, sokan a bibliai személyek közül így voltak boldogok. És te?

IMÁDKOZZUNK: Hálát adunk Néked, Urunk azokért a lehetőségekért az életben, amelyek a Benned való hitünket erősítik. Úgy imádkozunk, ahogy Jézus tanított: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod...” Ámen.

— A remény és a reménytelenség között való küzdelmünkben Isten a reménység felé billenti a mérleget. —

Jean Wipperman (Wisconsin)

13