Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-05-01 / 3. szám

KEDD, MÁJUS 17. — Olvassuk: Zsolt. 137:1-6.

„Hogyan énekeljük az Úrnak énekét idegen földön?” (Zsolt. 137:4)

Templomunkban múlt vasárnap egy kis japán asszonykát vettünk észre, amint két kis gyerekével ott imádkozott a padban. Pár nappal később, amikor otthonában meglátogattam, csak úgy ragyogott az arca, hogy elmentem hozzá. Igaz ugyan, hogy nagyon akadozott az angol nyelvű társalgás. Megérteni ugyan megértette a beszédet elég jól, de kifejezni magát, szegényke, alig tudta.

Persze mindjárt megnyugtattam, hogy ha én lennék Japánban, akkor a „köszönöm szépen”-nel kimerülne a nyelvtudományom. Aztán valahogy az az ötletem támadt, a jó Istentől, hogy az egyik szép egyházi búcsú-éneket kezdjem halkan énekelni: „Isten velünk, viszontlátásra!”

Pillanatok alatt mosolyra derült a kis asszonyka. „Hát kérem szépen, ezt az éneket mi is énekeljük odahaza!” — mondta. Azzal, nekikezdett ő is velem énekelni. Ő japánul, én pedig angolul. Majd előkerítette féltve őrzött, kutyafüles japán énekeskönyvét, és jónéhány szépséges éneket találtunk, amit együtt énekelhettünk. Búcsúzáskor átöleltem, és olyan hálás voltam az Úrnak, hogy azok által a szép egyházi énekek által megbarátkozhattunk. Szegény, magános özvegy asszony! De a régi, istenes énekek új életerőt adtak számára is. Más volt azonban a helyzet a babiloni fogságban levő izraelitákkal. De éneket nem lehet kikényszeríteni a lélekből, melyet Isten ítélete terhel, mely nem tudja megragadni a bűnös számára Krisztusban felkínált kegyelmet, életet. Ahol meg nem bocsátott bűn van és ezért szenvedés, ott nincs öröm.

IMÁDKOZZUNK; Kegyelmes Urunk, vezessed szívünket és szánkat arra, hogy a Te gyönyörű énekeidet énekeljük még akkor is, ha nehéz a sorsunk. Ámen.

— A mennyei énekek mennyországot hoznak magukkal. —

Zearfoss Róbert (Illinois)

19