Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-03-01 / 2. szám

PÉNTEK, MÁRCIUS 18, —Olvassuk: Filippi 3:7-14.

„De amelyek nekem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem.” (Filippi 3:7)

Bensőmben egy ideggóc görcsösen feszült, míg szemem nyugtalan várakozásban szegeződött a telefonra. „Csöngess!", hipnotizáltam a telefont. Választ vártam, hogy vajon felvettek-e az egyetemi „cheerleaderek" közé? Ez a színes, vidám és vidámító csoport-játék életem igen fontos részévé vált. Márt a nyarat is egy ilyen tetszetős mutatványokat, mozdulatokat tanító, úgynevezett előkészítő táborban töltöttem.

Végre Karolin, egy csoport-társam telefonált. Nos. ki jutott be?, kérdeztem izgatottan. Erre gyorsan ledarált egy csomó nevet, de egyik se volt az enyém. Heteken át csak sírtam egyre azon gyötrődve, hogy vajon miért mellőztek? Később rájöttem, hogy annyira lefoglalt ez a nagyon világias dolog, annyira fontosnak tartottam, hogy Istent egészen félretettem. Róla megfeledkeztem a Szentírást olvasni és egyre közelebb kerültem az Úrhoz.

Isten arra hívott el, hogy egy egészen más munkába, más csoportba lépjek: a misszionáriusok közé. Az Úr hívott, szólított és én engedelmeskedtem. A nyarat, amit ismét az említett táborban edzésre szántam, már a Fülöp szigeteken töltöttem, mint missziós nővér. Mellőzésem, amit korábban szörnyű kudarcnak tekintettem, valójában teljes győzelem volt, mert így jutottam oda, hogy tudjam Krisztus igazán, örvendező szívvel követni!

IMÁDKOZZUNK: Jó Istenem, segíts lemondani azokról a dolgokról, melyek megakadályozhatnak abban, hogy Rád Figyeljek, mikor szólítasz. Ámen.

— Amikor túlságosan kapaszkodunk valamibe, akkor van az, hogy azt el kell engedni, s mindent az Úrra bízni.

Wharton Schmitz Katrina (Missouri)

20