Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)
1988-03-01 / 2. szám
SZERDA, MÁRCIUS 16. — Olvassuk: II.Kir. 5:1-14. „Izráel királya ezt mondta: ‘Isten vagyok-e én, hogy ez énhozzám küld, hogy gyógyítsam meg e férfiút az ő bélpoklosságából?’ ” (II. Királyok 5:7) Néha igen gyorsan jutunk valamilyen következtetésre! Nézzük csak meg Izrael királyának a viselkedését a fenti sorokkérés lehetetlen és nagy haragra gerjedt szívében. Arról azonban nincsen említés, hogy Isten útmutatását kérte volna, hogy segítséget Nála keresett volna. Milyen nagy szerencse volt, hogy Elizeus, „az Isten embere" meghallotta, hogy mi történt és intézkedett a király helyett. Elizeus el tudta fogadni Isten vezetését. Az ő gondolkozását nem korlátozták emberi képességek és eredmények. Ő tudta, hogy Isten által minden lehetséges: éppen ezért nem fogta el pánik és nem esett kétségbe. Mennyivel könnyebb lenne a mi életünk is, ha mindig tudnánk arra emlékezni, hogy nekünk sem kell a dolgokat egyedül intéznünk. Isten mindig ott van, hogy segítsen. És Elizeus nemcsak hitt Istenében, hanem bizonyságot is tett róla: „Tudja meg (Naámán, a pogány és kísérete), hogy van próféta Izráelben" és annak igaz, hatalmas Istene. A mai hivő is körül van véve nem-keresztyénekkel. Munkatársak, szomszédok, rokonok, barátok legfeljebb névleges keresztyének, de megváltatlanok. Mégis, milyen ritkán hallják szavunkat, kicsoda nekünk Jézus. Ne így legyen ezután! Tudják meg... IMÁDKOZZUNK: Ó, Urunk, segíts meg, hogy mindig tudjunk látni Téged lelki szemeinkkel és hinni Benned. Ámen. — Hogyan akadályozod meg, hogy Isten segíteni tudjon rajtad? Nem kicsi Istened van-e? Barbara Outlaw Lee (North Carolina) 18
