Csendes Percek, 1987 (35. évfolyam, 5. szám)

1987-09-01 / 5. szám

VASÁRNAP, SZEPTEMBER 1 3. — Olvassuk: 1 .Kor. 15:51-58.

„Ámde Krisztus feltámadt, mégpedig elsőnek azok közül, akik meghaltak. Mivel ember által lett a halál e világban, igy ember által van a halálból való feltámadás is. Mert amint Ádámban mindnyájan meghaltunk a bún miatt, úgy Krisztusban mindnyájan feltámadunk egyszer.” (l.Kor. 15:20-22)

Egy szürke januári napon mentünk ki az erdővel körülvett kis hegyoldali temetőbe. A fák között ezüstösen csillogott a völgy mélyén a közeli tengerbe siető folyó tükre. Piszkos hófoltok födték még a földet. A tengerből felszálló köd betakarta a magas fenyők csúcsát és gyengéden le-leszállt a sírkövekre.

Nehéz volt elképzelni, hogy a földbe leeresztett fiatalasszony néhány nappal ezelőtt még itt járt közöttünk. Kacagott, sírt és együtt imádkozott velem. Az Úr mégis elszólította magához. Az elszakadás fájdalmában jó arra gondolni, hogy Éva az Úr megváltott gyermeke volt. Tudom, hogy egykor majd találkozni fogok vele megújult testben Jézus asztalánál. Az előbújó tavaszi vadvirágok különben csak növelnék a szomorúságomat, de így tudom, hogy az elválás csak egy időre szól.

Jézus bizonyságát adta annak, hogy Isten szeretete kiállja a halál próbáját. Ő föltámadt a halálból és megígérte, hogy elmegy és helyet készít nekünk is az Atyánál. Készen áll-e szívem a vele való találkozásra, ha ma este visszajön értem?

IMÁDKOZZUNK: Köszönöm, Istenem, hogy Jézus Krisztus halála elegendő áldozat volt az én összes bűnömért. Köszönöm a szeretetedet és azt, hogy az ő feltámadásában nekem is adtál örök életet. Kérlek, segíts, Uram, hogy e földi életemet tudjam a te örökkévalóságod reményében élni. Ámen.

— Jézus Krisztus az életnek is és a halálnak is ura. —

Ormai B. Trick (Oregon)

15