Csendes Percek, 1987 (35. évfolyam, 5. szám)

1987-09-01 / 5. szám

CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 10. — Olvassuk: ApCsel 1:6-11.

Jézus mondá: „Hanem amikor a Szentlélek eljön rátok, vesztek erőt és tanúim lesztek nekem, mind Jeruzsálemben, mind az egész Júdeábán és Samáriában, egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1:8)

Miután Krisztust életembe fogadtam, úgy éreztem, hogy Isten azt várja el tőlem, hogy hitvallást tegyek mások előtt. Szószerint véve, ez nekem azt jelentette, hogy házról házra menve, meg idegenek előtt az utcán kell, hogy hirdessem a jó hírt. Lelankadt a lelkesedésem, mert tudtam, hogy ilyenre nincsen bátorságom. Isten akaratából azonban egy kis könyvecske került a kezembe egy nap, amelyben egy nekem szóló adomát olvastam. Egy fiatal elárusító a következő magyarázatot adta főnökének a nem túl sikeres üzletelésére: „A vízhez lehet vezetni a lovat, de nem lehet kényszeríteni, hogy igyon.” A főnöke erre azt válaszolta, hogy az ő kötelessége nem az, hogy kényszerítse a lovat, hogy igyon, hanem hogy szomjassá tegye.

Ezek után rájöttem, hogy hitvallásom olyan formában is megnyilvánulhat, hogy másokban Isten iránti szomjúságot élesszek. Hogyan tegyem ezt? Talán úgy, hogy mutassam életemmel a boldogságot, a megelégedettséget, az örömöt, a jó példát, amely Krisztusban való életemből ered, s ekkor mások is akarják megismerni Őt. Viszont az is világos lett előttem, hogy Szentlelke nélkül munkám csak emberi próbálkozás és erőlködés lenne. Ezért elkezdtem imádkozni Szentlélekért, hogy adja erejét, hatalmát, hogy legyen tanúja Krisztusnak mindenütt félelem nélkül. Testvérem, ez a te utad is.

IMÁDKOZZUNK: Istenem, töltsed meg életemet Szentlelkeddel, hogy szavaim és tetteim által mások is Rád ismerjenek. Ámen.

— Másokban Isten iránti szomjúság teremtése a mi munkánk. — Barbara K. Patton (Michigan)