Csendes Percek, 1986 (34. évfolyam, 1-6. szám)

1986-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 2 —Olvassuk: Jer. 18:1-6 „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.” (II. Kor. 4:7) Pál apostol csodálatos és hatalmas lelki ajándékokkal áldatott meg. A Lélek ereje és nem testi képességei által végezte el hatalmas missziói munkáját. Sok testi fogyaté­kossága ellenére, egyedül Isten szent Lelkére bízva ma­gát, százakat, ezreket nyert meg Krisztusnak. Ezért írja le oly szépen levelében a cserépedény példájával, hogy amit elvégzünk nem a mi képességeinktől van, hanem Isten dicsőségének, hatalmának és kegyelmének ténye. Mert még a tisztességre készített edény is törékeny. — Az apostol mély alázata is kicsendül az Igéből. Tudja, hogy drága kincsünket könnyen elveszíthetjük, hiszen a cserépedény oly könnyen eltörik. Ezzel a képpel vigyá­­zásra is int hát. Itt állunk az Újesztendő küszöbén. Isten megáldhatja a mi törékeny gyenge kis cserépedény éle­tünket hatalmas lelki erővel. Mert ma elkezdhetjük to­vábbadni üzenetét: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen.” (Ján. 3:16) S hadd örvendeztessen az Iga azzal is, hogy a mi Urunk töré­keny, romlandó földi életünk cserépedényét egykor tör­hetetlenné, romolhatatlanná változtatja. Kincsünket, az örökéletet semmi veszély nem fenyegeti odaát, Önála. IMÁDKOZZUNK: Használd fel, Uram, életem cserép­edényét a te szent országod építésében. Ámen. — Egyedül Istené a Dicsőség! — Kathy Mariani Smith (Wisconsin) 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom