Csendes Percek, 1986 (34. évfolyam, 1-6. szám)

1986-01-01 / 1. szám

A REMÉNY VALÓSÁG. — Isten az övéit több dologért hívta elő ebben a világban. Egyik, hogy élő remény jelei legyünk. Radikális eszmének tűnhet ez, mert egy olyan világban élünk, mit leginkább ezek a szavak jellemeznek: csalódás, erő-vesztés, kétségbeesés. Régi és új nehézségekkel, küzdelmekkel nézve szembe, kezdjük az új évet. Világunkat nukleáris háború fenyegeti, életfenntartó szisztémáink fokozatosan romlanak (szennyeződnek a vizek, a föld, a levegő), fegyveres harcok, éhség a föld sok részén. Szinte levernek, megbénítanak ezek a valóságok. Mégis azt mondjuk, hogy a szívek reménye is valóság. Hiszen, ha nincs remény, nincs élet. A szó szoros értelmében, az emberek azért halnak meg, mert elvesztették a reményt. Nem tudnak harcolni, bízni, élni. Végig járhatjuk-e így az 1986-os évet? Nem. De hol találunk reményt, mely megerősít? Egyedül Istennél, ha Beléje vetjük bizodalunk. Először is, bízzunk Istenben saját életünket illetően, aztán lássuk hitben egyre jobban, hogy az egész világ Hozzá tartozik. Ez a remény nem tagadja a küzdelmet, a szenvedést, a halált, nem tagadja a felelősséget a szeetetben, igazságban cselekvésért. De hasonló világossággal lát egy másik valóságot, Isten szeretetének, irgalmának valóságát. Ez az alap a reménységre, mely felszabadít, hogy Isten szemével nézzük a világot, s meglássuk a bizonyságokat Isten átformáló hatalmáról saját életünkben és másokéban. A héber szó, mely reménynek van fordítva bibliánkban, gyökerében tekerést, csavarást jelent. Ez a kép sokat használhat nekünk. Vékony fonalszálak százait láthatjuk — Isten szeretetének, gyógyításának jelei, — melyek összefonva erős kötelet alkotnak. Ilyen a remény. És Isten adja ezt nekünk, hogy éljünk általa; a reményt, mikor utunk a sötétbe visz, a reményt, hogy jelenünk és jövőnk Isten kezében van. 2 Janice T. Grana