Csendes Percek, 1986 (34. évfolyam, 1-6. szám)

1986-01-01 / 1. szám

„Dicsérjétek nevét, körtáncot járva, énekeljetek neki dob- és hárfakísérettel.” (Zsoltárok 149:3)

Hideg, esős, az unalmasnál is unalmasabb vasárnap reggel volt. Templomba kevesen mentek s akik mentek is, azok is olyanok voltak, mint a kinti időjárás. Az orgonista azonban egy örömteljes, kirobbanó, erőtől duzzadó darabot választott bevezetésül. A gyülekezet mégis nagyon vontatottan és túlságos megszokottsággal kapcsolódott be az istentisztelet folyamatába. Ekkor hirtelen, egészen spontán két kislány gitárral a karjukon lépett elő, s a gyülekezettel szemben elhelyezkedve, folytatták gitárral és énekléssel azt, amit az orgonista abbahagyott. Figyelemre sem méltatva némely öreg szemöldök ráncolását, tovább gitároztak, s énekeltek új énekeket. Eközben azonban a szemöldökráncok kisimultak, az arcok mosolyogtak, sőt némelyek még a ritmust is kiverték lábukkal a templom padozatján. A komorság eltűnt, helyét az Istenben való öröm váltotta fel.

Emlékszünk a virágvasárnapi jelenetre: Jézus bevonul Jeruzsálembe, követői dicséretet énekelnek s örömkiáltásokban törnek ki. Jézus ellenségei rosszallásukat fejezik ki erre. A Mester azonban csak ezt feleli az ellenzékieseknek: Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. „Dicsérjétek nevét... énekeljetek neki..örömmel!

IMÁDKOZZUNK: Uram, csak tenéked éneklek, csak tégedet dicsérlek. Amen.

— Minden istentisztelet örömre való alkalom. —

Gentry W.R. (Tennessee)

SZOMBAT, JANUAR 11. — Olvassuk: Zsoltárok 150.

13