Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)

1985-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 25. — Olvassuk: Zsolt. 16.

„Örül az én szívem és örvendez az én lelkem: testem is biztonságban lakozik. Mert nem hagyod lelkemet a seolban.” (Zsolt. 16:9-10)

Ha a zsoltáríróval egyetemben mi is teljes hittel vetjük bizodalmunkat Istenbe, akkor sem az élet veszedelmei, sem maga a halál meg nem rendíthet. De azt, hogy gyarlók, halandók vagyunk mégsem tagadhatjuk le. A szenvedés és halál valóságok. A bizalom Istenben nem törli el saját végességünket, sem a mély fájdalmat, melyet tapasztalunk, ha szeretteink közül valaki meghal. De a bizalom Istenben erővel ruház fel, képessé tesz elfogadni a fájdalmat, a szenvedést és nézni a halálra, mint a megadott élet tartozékára. — A bizalom egy nagy igazság felismeréséből jön. Mintahogy semmit sem tettünk azért, hogy életet nyerjünk, semmit sem tehetünk azért sem, hogy ezt az életet bebiztosítsuk. Erre való legjobb törekvésünk csak új szükséget, próbálkozást szül. Semmi sem áll rajtunk. Az a mély biztonság, amiről a zsoltár író beszél, Isten ajándéka. A zsoltárossal együtt arra hívattunk el, hogy nagy hálával fogadjuk ezeket az ajándékokat, örvendezve Isten jelenlétében. A halál nem végső hatalom felettünk. És mikor megszabadultunk a halálfélelemtől és a bizonytalanságok, aggodalmak szorításából, felszabadultunk arra, hogy jelen életünkben is örömet találjunk, kies helyet, szép örökséget az Úrnál.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Te adod nekünk az életet és szabadságot a félelmektől. Bocsásd meg, mikor illúziókat kergettünk, hamis reményt tápláltunk. Add, hogy bízzunk bocsánatodban s szabadításodban a haláltól. Ámen. — A halálnak nincs végső hatalma felettünk. —

Genny Kluck (Texas)

58