Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)

1985-03-01 / 2. szám

mi közösségünk az Atyával és az Ő Fiával a Jézus Krisztussal (van)” (I. János 1:3)

Férjemet a héten munkája sokáig tartotta távol otthonától. Hogy kislányunkat megvigasztalja, minden este apróbb ajándékokat hozott neki. Rágógumit, vagy kifesteni való képeket. Egyik este megfeledkezett az ajándékokról. Kislányunk csalódottan kérdezte:

— Édesapám, hol az ajándékom?

— Ma este — felelte a férjem — én leszek a te ajándékod !

— De Édesapám — folytatta a gyermek most már lefelé görbülő szájjal — én igazi ajándékot szeretnék!

Mennyire hasonlítok gyermekünkhöz! Isten, mint szerető Édesatya, maga jött hozzám. De én kézzelfogható, anyagi ajándékot vártam. Csalódtam, mikor „csak” Isten jelenlétének ajándékát kaptam. Maguk a tanítványok is sokszor ilyen magatartást tanúsítottak. Isten országát földi királyság formájában képzelték el. Képtelenek voltak ilyenkor meglátni, hogy Isten országa nem e világból való, és hogy Isten maradandó jelenlétében kapják a legdrágább kincset.

Vajon mi azért könyörgünk Istenhez, hogy földi javakkal halmozzon el minket? A földi dolgok mulandók, mint a rágógumi. Isten nem tagadja meg tőlünk az anyagi értékeket, de Isten legnagyobb ajándéka az, hogy mindig velünk akar lenni. A földi dolgok kedvesek lehetnek, de mennyivel nagyobb áldás, hogyha az Ajándékozó maga van velünk.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, könyörgünk, hogy jelenlétednek örvendezhessünk és hogy a Teveled aló lakozásunk meglátszódjék abban, hogy szeretjük azokat, akik körülöttünk vannak. Ámen. Holl Behnen Bili (Illinois)

SZOMBAT, MÁRCIUS 2. — Olvassuk: I. Ján. 1:1-4.