Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)

1985-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 7. — Olvassuk: Zsolt. 56:3-11.

,,Ha félek is, Benned bízom.” (Zsolt. 56:4)

1968 nyarán férjemmel együtt külföldre mentünk, hogy ott a missziói munkában segítségül legyünk. Közvetlen megérkezésünk előtt robbant egy bomba a kormánypalota területén.

Az ellenőrzés nagyon szigorú volt. Mindenki gyanússá vált. Suttogások közben a feszültség növekedett. Mindenütt titkos rendőrök voltak. Figyelmeztettek, hogy nagyon óvatosak legyünk, akár idegennel beszélünk, akár ártatlanul fényképezünk. Szinte éreztem, hogy pólusaimon a félelem szivárog át. Meg tudom-é állani a helyemet ebben a helyzetben? Hiszen váratlan dolgok, különös események következhetnek.

Tudtam azt, hogy az Úr hozott erre a helyre. Bár meg volt a lehetőség a visszatérésre, ha úgy határoznék, mégis a maradás mellett döntöttem.

Szeretném azt mondani, hogy minden félelem elszállt belőlem, — de ez nem lenne igaz. Inkább azt kell mondjam, hogy ekkor tanultam meg Isten azon ígéretében bízni, mikor azt mondja, hogy ő mindig velem van s ekkor világosodott meg előttem, hogy végső fokon az Úr irányít mindent. Arra tekintettem, hogy életem Isten kezében van, s ez nagy erőt jelentett számomra. Nyilvánvaló lett bennem, hogy sokkal jobb ezen a helyen Isten akaratát teljesíteni, mint máshol dolgozni nem engedelmeskedve neki.

IMÁDKOZZUNK: Uram, hadd adjam át neked az én félelmemet. Hadd nyugodjam meg a Te jelenlétedben, hatalmas, kezedben. Ámen.

— Az Úr bátorságot adhat nekünk, hogy engedelmeskedjünk. — Frike Helen (South Carolina)

9