Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)
1984-05-01 / 3. szám
HÉTFŐ, MÁJUS 21. — Olv.: II.Kor. 4:1-12 „Azért nem csüggedünk; sót ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról napra újul.” (II.Kor.4:16) Az állam által fenntartott „menedék” Otthon kápolnájában bibliai jeleneteket kiábrázoló színes ablakok voltak. Felemelő volt, valahányszor istentiszteletre gyűltünk össze és a nap besütött az ablakon, szinte életre kelve látni a Szentírás történeteit. Igaz, sokan a bennlakók közül nem láttak. Másokat tolószékben hoztak be. Voltak, akiknek nem volt hallásuk, vagy beszélni nem tudtak. Mégis mindannyian Istennek népe voltunk. Ezt a lelkipásztor mindig hangoztatta: — Jézust látom Bennetek! Szépek vagytok! Valaki egyszer követ dobot egy ablakra, amely darabokra tört. Éppen akkor tartózkodott az intézetben egy látogató, aki engedélyt kért, hogy az üvegtörtmeléket össze seperhesse és magával vihesse. Nem sok idő múlva ez a látogató ismét megjelent. Ezúttal egy gyönyörű, hatalmas gyertyatartót hozott magával, melyet a tört színes üvegdarabokból állított össze. A pap bevitte a gyertyatartót, (amelybe egy égő gyertyát tett) a templomba. Felmutatta és így szólt: — Ezt cselekszi velünk az Isten! Összeszedi életünk tört darabjait és újat alkot belőle, amelyen átizzik a Lélek világossága. Hát nem gyönyörű? IMÁDKOZZUNK: Teremtő Atyánk! Formáljad újjá megtört életünket úgy, hogy szerelmedet és dicsőségedet tükrözze vissza! Ámen. — Bármennyire is összezúztak, Isten megújít, széppé tesz és Lelkének világossága fog ragyogni életünkön keresztül. — Wells Dana Beth (Massachusetts) 23