Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, FEBRUAR 2. — Olvassuk: János 17:20-26

„Hallgasd meg Uram... könyörgésem..(Zsolt. 17:1)

Alig 11 éves voltam, amikor úgy látszott, hogy az egész világ összeomlik körülöttem, — egyik katasztrófa a másikat érte. El kellett hagynunk a tanyát, ahol családom több, mint két évtizede élt. De az új otthon, ahová költöztünk volna, még nem volt rendben. Közben kórházba kellett szállítani nagyanyám egy távoli városba és vele ment anyám és nővérem. Majd két nappal a költözés után nagyanyám elköltözött az élők sorából. — Elvesztettem addigi életem két szilárd pillérét: az otthont és nagyanyámat. Mindha a világ dőlt volna öszsze számomra. De hamarosan kiderült, hogy családunk életének nem a láthatók, hanem az Úr Isten az igazi fundámentuma; hogy nem a látható ház, hanem az egymást összekötő szeretet adja az igazi otthont. Amikor régi tanyánkat elhagyva, űj házba költöztünk, vittük magunkkal a szeretetet. Hamarosan az is kiderült, hogy az űj helyen, űj emberek között is megtaláltuk Isten népét, az imádkozó lelkeket és testvéreket az Úrban. — Az összeomlónak látszó világból Isten kegyelméből és szeretetéből új élet épült... Isten észreveszi a mi imára kulcsolt kezünket is.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, bocsásd meg, hogy olyan kishitűek vagyunk. Könyörgünk, hajolj le hozzánk, amikor nagyon nyomorultnak érezzük magunk és kegyelmedből építsd meg életünk és a veled való találkozás boldog öröme töltse el reménységgel szívünk, Ámen. — — Egy összeomló világban is övéit, mint szemefényét őrzi az Úr. —

Anderson Lisa Rae (Nebraska) 35