Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, JANUAR 26. — Olvassuk: Máté 21:18-22 „És amit könyörgésetekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.” (Máté 21:22) Az imádság és a hit nagy szövetségesek. Az eredmé­nyei ennek a szövetségnek sokszor igazán bámulatosak. Carmen és Lee, két nyolc éves kisleány együtt élt egy árvaházban. Mégha édes testvérek lettek volna, akkor sem lehettek volna közelebb egymáshoz. Együtt imád­koztak és hittek abban, hogy egy nap majd örökbe fogad­ják őket. És jött a hír, hogy Lee-t egy másik államban fogják örökbefogadni. Lee nagyon boldog volt; csak az szomorította el, hogy el kell válnia Carmentól. Megígér­ték egymásnak, hogy fognak egymásért imádkozni és hinni fognak abban, hogy Isten majd valahogy megint összehozza őket. Közben egy másik család meg hallott Carmenról. Már folytak az örökbefogadáshoz szükséges eljárások, ami­kor Lee mostani anyja egy újságcikkre lett figyelmes. Kiderült, hogy a Carment örökbefogadó család csak 15 mérföldre lakik tőlük. így, amikor Carmen megérkezett a repülőtérre, ott volt Lee is új szüleivel. A két kisle­ány kézenfogva ment a repülőtéren keresztül és együtt örvendeztek, hogy Isten meghallgatta imádságaikat. IMÁDKOZZUNK: Köszönjük Neked, szerető Istenünk, hogy szüntelenül gondoskodsz rólunk. Taníts minket ar­ra, hogy az élet megpróbáltatásait mindig hitből fakadó imádsággal fogadhassuk. Ámen. — A hitből való imádság meg tud minket is és meg tud­ja a körülményeinket is változtatni. — Schümm Robert William (Illinois, USA) 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom