Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-01-01 / 1. szám

„Mikor pedig még távol volt (a tékozló fiú), meglátta öt az ö atyja és megesett rajta a szíve és odafutván, a nyakába esett és megcsókolgatta öt.” (Lukács 15:20)

A tékozló fiú példázatát gyakran használják, mint emlékeztetőt Istennek arra a kegyelmi ajándékára, amit a megtérő bűnösnek ad. Az én számomra is különösen szép ez a történet, és főként azért, mert megmutatja, milyen is Isten és milyen az Ő igazi természete. A példázatban nem annyira a tékozló fiú áll a központban, mint a-menayei Atya szeretete. Címűi is nem ezt adnám á tékozló fiú, hanemTlCTnennyei AtyaÁgazí szíve, arca.

Jézus elmondja nekünk, hogy az atya, amikor meglátja visszatérő fiát, nem ül ott tétlenül, hanem túláradó örömmel rohan az ifjú elé és átöleli őt. Az atya nem emlékezteti a fiút a múltra; itt csak boldog találkozásról van szó. Amikor a bűn elválaszt minket Istentől. Isten nem akar távoljmaradm tólünk, mint valami szigorú bíró,'MfiHt^keHOeMtunlTcfzértraTmL-tettünk. Sokkal inkább, Isten megszomorodik a tőle való eltávolodásunk miatt és teljes megbocsátást ad örömmel és szeretettel azoknak, akik őszintén keresik azt.

IMÁDKOZZUNK: Drága Istenünk, segíts meg. hogy meglássuk; amikor elfogadtuk a Te megbocsátásodat, akkor a mi bűneink valóban elvétettek. Hálát adunk Neked Jézus Krisztusért, aki megmutatta nekünk, hogy sohasem kell távollennünk Tőled. Ámen.

— Isten megbocsátja és elfelejti minden bűnünket hit által Krisztusban. —

Lynne Moose (North Carolina)

HÉTFŐ, JANUÁR 23. — Olvassuk: Lukács 15:11-24

25