Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-01-01 / 1. szám

„Menjetek be a szoros kapun, mert tágas az a kapu és széles az az űt, mely a veszedelemre visz... Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz...” (Mt. 7:13,14)

Nem látszott már messze végcélunk, ahogy lassan haladtunk fölfelé a hegyi ösvényen. De mikor elértük a tetőt, egy másik hegycsúcs meredt elébünk, aztán ismét másik és másik. Bár nem akartuk a több, mint ezer méter magasságot megmászni, megérte a fáradságot, mert csodaszép panoráma tárult elénk minden irányban.

így vagyunk az élettel is. Sima, zavartalan utazást várunk, és igen hamar nehézségekkel kerülünk szembe. Alig győzzük le az egyik problémát, jön a másik, és úgy tűnik, sohasem érjük el azoknak a végét. Ez az a szoros kapu, amiről a mi Urunk beszél, amelyen át kell mennünk, ha az örökéletet akarjuk. De ha visszanézünk a megtett úton, megelégedett szívvel vehetjük tudomásul, hogy kemény megtapasztalásokon át ugyan, de növekedtünk a kegyelemben. Igen, az út, melyre Isten hív, lehet nehéz, keskeny, de előrehaladva azon, úgy fogjuk találni, hogy megérte a küzdelmet, mert közelebb kerültünk Istenhez, Aki megtart az életre. Ne kívánd azért a könynyű életutat, széles kapuval, kényelemmel, mert ez a kárhozatra vihet.

IMÁDKOZZUNK: Vezess, Urunk, és tégy engedelmessé akaratod iránt. Ha nehéz úton kell mennünk, láttasd szent eged, óvj meg lázadástól. Ámen.

— Rendeltetésünk az örökéletre napi küzdelmeinket érdemessé teszi. —

PÉNTEK, JANUÁR 20. — Olvassuk: Mt. 7:7-14

22 Betty F. Day (Scotland)