Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-07-01 / 4. szám

SZOMBAT. AUGUSZTUS 4. — Olvassuk: Ján. 20:24-29

„Aztán monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat, és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsásd az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” (Jn. 20:27)

Barátom elbeszélte, hogyan okozott néki egy másik személy szívfájdalmat. Azt mondta, hogy ő tudja, hogy ez a fájdalom idővel elmúlik, de azt is tudja, hogy a lelki seb soha. Nemrég történt a balkarommal egy baleset, amit tizenhat öltéssel varrtak be. Gyógyulás után én is tudok egy néhány sebhelyet mutatni majd. Ezután ezt kérdeztem barátomtól: Miért maradtak meg Jézus testén a sebhelyek feltámadása után is? Ő ugyanolyan sebek nélküli testtel rendelkezhetett volna, mint keresztre feszítése előtt. Ha azonban így történik, sokan nem azt mondták volna-é, hogy csaló, szélhámos, komédiás, aki megjátssza Jézust? Igen! A sebhelyekre szükség volt, hogy bizonyítsa mindenkinek, Ő az a Jézus, Aki meghalt a keresztfán, Aki feltámadott és él ismét.

Aki olvasod most ezt a kis elmélkedést az Igéről, viszsza tudsz gondolni hitbeli örömmel és hálaadással arra, hogy te is részesültél Isten kegyelméből, Jézus Krisztus sebei által, bűneidből való megtisztulásban, igazi lelki gyógyulásban? Tamás akkor tudta alázatos szívvel megvallani Krisztust, amikor látta az Ő sebeit.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk! Kérünk mélyítsd hitünket szívünk sebei által és add. hogy Krisztus sebeiben nyerjünk magunknak békességet és másokat is tudjunk a váltság békességéhez vezetni. Amen.

— A sebhelyek arra emlékeztetnek, hogy van lehetőség az igazi gyógyulásra. — Melvin D. Stott, Jr. (Japán)

37